Beszámolók


27.Július



Anett nagyot álmodott, amikor azt kérte a Csodalámpától, segítsünk eljutnia Wimbledonba, ahol élőben megnézheti a svájci teniszező, Roger Federer játékát. Richter Attila a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára segítségét kértük, aki azonnal igent mondott és nem kevés szervezéssel megszerezte Anettnek, a bátyjának és az önkéntes kísérőknek a kitűnő helyre szóló jegyeket támogatásként, amit nagyon szépen köszönünk!
Anettékat a Londonban élő csodalámpás önkénteseink, Kékkúti Laura és Takács Péter kísérték.

Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Tenisz Szövetség támogatását, valamint a CEU Business School hallgatóinak a segítségét!!



Anett levele


„Régebben, mikor néztem egy-egy teniszmeccset, eszembe sem jutott, hogy valaha élőben is láthatom őket egy ilyen neves eseményen. De az alapítvány segítségével lehetőségem nyílt Wimbledon első és második napján részt venni. Június 26-án utaztunk ki Londonba a bátyámmal, ahol a kísérőink, Laura és Peti fogadtak. Másnap reggel elindultunk Wimbledonba. Rengeteg ember volt és mindenki izgatottan várta a meccseket. Hatalmas élmény volt látni a sok pályát és a teniszezőket, akik az adott pályákra mellettünk sétáltak be.

Elfoglaltuk a helyünket a Center Pályán, ahol elsőként Djokovic játszott, majd Muguruza és végül Federer. Hihetetlen érzés volt látni őt és minden egyes pillanatát a meccsnek élőben, nem is beszélve a zseniális szerváiról. Nehéz megfogalmazni, hogy mennyire fantasztikus és felejthetetlen volt az egész hangulata. Másnap pedig Murray-t és Serena Williams-et láthattuk játszani, ami már csak hab volt a tortán.

Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik lehetővé tették, hogy egy ilyen kivételes élményben részesülhessek. Köszönöm, hogy valóra váltották egy olyan álmom, amiről nem hittem volna, valaha teljesül.”



2016. június 26-29. Wimbledon


Archívum



Belépés