Beszámolók


24.Június



Anna egy megfontolt, mosolygós, minden iránt érdeklődő kamasz lány. Sokáig gondolkodott mit is szeretne kapni a Csodalámpától. Végül egy komoly, igazán mindentudó okostelefon mellett döntött azért is, mert szóban és írásban egyaránt szereti megosztani a gondolatait családjával, barátaival és ismerőseivel, egy mindentudó mobiltelefon pedig igazán alkalmas erre, kis helyen elfér és mindig kéznél van - és néha még a telefonnal készített egy-egy jól sikerült fotó is nagyon beszédes tud lenni.
A fehér színben megálmodott telefonnal akkor leptük meg Annát, mikor éppen kezelésen volt a Tűzoltó utcai klinikán.

Támogatónk, a FŐTÁV Zrt képviseletében Herpai Attila PR és kommunikációs vezető vállalta a dzsinn szerepét, és boldog izgalommal adta át az ajándékot Annának, aki a meglepetéstől és az örömtől először alig tudott megszólalni. Zavartan nyitotta ki a dobozt, és mikor meglátta, hogy titkos álma valóra vált, kivette a dobozból a telefont, ujjaival gyengéden megsimogatta az elegáns "csodát", gyönyörű szemeivel ránk nézett és a meghatottságtól alig hallható hangon köszönte meg az ajándékot.

A zavart pillanatot Herpai úr igyekezett feloldani, a kezében lévő csomagból egymás után húzta ki a meglepetéseket, és úgy tűnt, a "palackból kiszabaduló szellem" vég nélkül varázsolja elő az újabb-és újabb kincseket: automata telefontöltő, matricák, mozgást erősítő kézlabda, szerencse malac...., szóval csupa-csupa igazi meglepi egészítette ki a mobiltelefont.

A kislány lassan kezdett feloldódni és néhány percnyi beszélgetés után kiderült, hogy Annának nagyon komoly és határozott elképzelése van a jövőjét illetően, már most tudatosan próbálgatja "szárnyait", szorgalmasan készül arra, hogy elképzeléseit megvalósítsa - ebben biztos segíteni fog az okostelefon... hiszen azért okostelefon, nem?

Az idő nagyon gyorsan rohant és Annának kezelésre kellett mennie, így lassan elbúcsúztunk a boldogan mosolygó kislánytól, aki már alig várta, hogy a kezelés végeztével beüzemelhesse kedves új "barátját".

Drága Anna, kívánunk neked mielőbbi teljes gyógyulást, kívánjuk, hogy minden álmod váljon valóra, és ebben sok örömöt és segítséget nyújtson neked az ajándékba kapott mobiltelefon.


Köszönjük a FŐTÁV Zrt. támogatását, és külön köszönjük Herpai Attila úrnak, hogy személyesen részt vett a kívánság teljesítésében.




Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016.június.09.

Archívum



Belépés