Beszámolók


21.Június



Mivel a bútor elkészítése egy picit csúszott, így többszöri átszervezés után végre sikerült egyeztetni egy dátumot, amikor ellátogathattunk Ádámhoz, hogy átadjuk neki a Csodalámpától kért autós ágyat.

A Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület képviseletében Jakab Mihály elnök, valamint Baán Tibor elnökségi tag vett részt a kívánságteljesítésnél. A kisfiúék házánál beszéltük meg a találkozót. Amikor megérkeztünk, egy kicsi fiú máris rohant oda hozzánk köszöntve minket. Sejtettük, hogy Ő a mi kis Ádámunk, de azért biztos, ami biztos megkérdeztük tőle, hogy hívják őt. Akkor nagy kék szemivel ránk nézett és széles fülig érő, huncut mosollyal válaszolta, hogy „Ádika vagyok”. Egy kis ideig még kint beszélgettünk a ház előtt, Ádika izgatottan, érdeklődően szaladgált oda hozzánk. Hol az autót nézegette, amivel jöttünk, hogy a róla készült képeket akarta visszanézni a telefonokon, hol pedig az ajándékba kapott csokoládékat osztotta szét köztünk. Mikor már sikerült kicsit megismerkednünk egymással, beinvitáltak a lakásba, ahol már állt a korábban kiszállított autós ágy. Ádika megmutatta nekünk, hol lehet bekapcsolni a lámpáját, valamint hogyan lehet rajta kényelmesen aludni. Édesanyja azt is elárulta, mostantól a kisfiú külön alszik, mint a nagyok. Néhány fotó erejéig kipróbáltuk az ágy teherbíró képességét, így bizton állíthatjuk hogy Ádika jó nagyra nőhet, még akkor is elbírja őt a bútor!

Kívánunk neki jó egészséget és sok-sok mesés álmot, ahová a saját „meseautója” repíti el!

Köszönjük továbbá a felajánlást a Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület által szervezett III. Szigetközi Sárkányhajó Sport és Gyermek Fesztivál részvevőinek, akik tombola- és zsákbamacska-vásárlásukkal segítették e kisfiú kívánságának teljesülését.


Takács Anikó
kívánságkoordinátor
Kisbér, 2016.06.09

Archívum



Belépés