Beszámolók


16.December

Tomika egy igazi kis vagány, eleven, csacsogó, mindig mosolygó kisfiú.
Sokat beszélgettünk és bizony a kis huncutnak sok-sok elképzelése volt, hogy mivel is lephetné meg a dzsinn. Aztán egyszer, mikor meglátott a folyosón, behívott, két kis kezét összecsapta és ennyit mondott: végre rájöttem, hogy legesleges-legjobban egy távirányítós helikoptert szeretnék, tudsz kérni egy nagyon klasszat a dzsinntől?

Ki tudna egy ilyen szuper kérésnek ellenállni? Csupa kis szorgos dzsinn kezdett hozzá azonnal a helikopter "gyártáshoz", ami annyit jelentett, hogy az Európa 2000 Középiskola diákjai saját készítésű süteményeiket iskolai jótékonysági bulin értékesítették és a kapott összeget felajánlották, hogy a Csodalámpa segítségével megvalósítják a kis Tomika álmát.
Tomikának nem kellett sokat várnia, a finom sütik pillanatok alatt gazdára találtak, a Csodalámpa dzsinnje kiválasztotta a legvagányabb távirányítós helikoptert és máris repülhettünk a Tűzoltó utcai klinikára, ahol Tomika éppen kezelésen volt bent.

Az iskola képviseletében az igazgatóhelyettes Sikolya Erzsébet kíséretével Varga Niki, Varga Zsófi, Pethő Márk és Hegedűs Andris diákok izgatottan várták Tomikát a társalgóban. A kisfiú nem sejtett semmit, de mikor megtudta, hogy a kis csapat egy "igazi helikopteren" érkezett hozzá, akkor már gyanította, hogy nagy meglepetésben lesz része.
Az ajándékot kibontva máris padlótól a plafonig röpködött a helikopter a társalgóban és aki bizony nem vigyázott kellően, azt elgázolta.
Az irányítás csak gyakorlás kérdése - mondta Tomika és puff, máris eltalálta Andrist, majd sorban célba vett mindenkit, aki az útjába került..
Aztán lassan konszolidálódott a helyzet, Erzsébet kérésére elkezdődhetett a Zombi vadászat...., és ez bizony még talán ma is tartana, ha Tomika egyszer csak azt nem mondja: na, most már befejezem veletek a játékot, megyek és megmutatom ezt a gyönyörű helikoptert Emmának, a kis barátnőmnek. Megköszönte a kis csapatnak az ajándékot, pici kezével még integetett, aztán eltűnt és már csak a kórteremből kihallatszó zajból lehetett tudni, hogy Tomika produkálja magát kis barátnője előtt és igencsak gyakorolja a "mélyrepülést".
Drága kicsi Tomika, kívánunk Neked mielőbbi teljes gyógyulást és sok-sok örömteli időtöltést a helikopterrel.

/ 4




Köszönjük az Európa 2000 Középiskola diákjainak, hogy segítettek örömöt szerezni egy beteg kisfiúnak.



Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.december 13.

Archívum



Belépés