Beszámolók


16.December

Jácint már nem hisz a dzsinn meséjében és ez érthető is, hiszen egy komoly kamaszfiú, aki azt hiszem már az első találkozásunkkor tudta, mit is szeretne kérni a Csodalámpától - legalábbis huncutul mosolygó szeméből ezt olvastam ki. Megfontolt fiatalemberként azonban tudta, hogy a mesékben olvasottakkal ellentétben ezúttal csak egy kívánsága válhat valóra és bár a csillagos eget nem tudjuk lehozni neki, de kedves, segítőkész emberek segítségével az álmából biztosan valóság lesz.

Jácint mert nagyot álmodni, egy igazán komoly mobiltelefont kért és bizony mi sem hittük, hogy két fantasztikus fiatalember, két jóbarát lelkesedése, önzetlen segítőkészsége ilyen rövid idő alatt segít boldog mosolyt varázsolni Jácint arcára.
Az egyetlen, első percben nem is olyan apró gondnak tűnő feladatot az jelentette, hogy Jácint - "komoly férfi lévén" - természetesen valami férfiasan sötét színű telefont szeretett volna és a készülék annyira új típus, hogy csak fehér színben volt kapható. Kedves támogatóink azonban nagyon szívükön viselték a nagyfiú kérését, nem ismertek lehetetlent és addig kutattak, míg egy gyönyörű sötét színű, karcmentes fóliával bevont, elegáns tokban megbúvó Motorola csodatelefont varázsoltak Jácint számára - pont azt a márkát és pont azt a színt, ami a fiú titkos álma volt.
A két jótékony "dzsinn" még arra is figyelt, hogy a telefon teljesen feltöltve kerüljön a fiatalember kezébe - hadd vegye azonnal birtokba az ajándékot.

A Csodalámpa önkénteseként boldogan vállaltam, hogy ezt a csodát azonnal beviszem Jácintnak, aki a kórházban az éppen aktuális kezelés befejezésére várt és még aznap haza is mehetett, most már a féltve őrzött kinccsel együtt.

/ 3



Mikor Jácint meglátta, hogy feléje közeledek a kórteremben, kicsit zavartan nézett rám és már sejtett valamit. Nem tudom ki volt izgatottabb a csomag kibontásánál, Jácint vagy én, aki kíváncsian vártam a nagyfiú reakcióját......, hát bizony az leírhatatlan volt és nagyon örülök, hogy kedves, csupa szív támogatóink és a Csodalámpa részéről én lehetettem személyesen tanúja ennek az önfeledt boldogságnak,

Ismét bebizonyosodott, hogy vannak olyan jóságos emberek, akik láthatatlanul, teljes titokban képesek arra, hogy igaz csupán képletesen - ezúttal egy gyönyörű, mindentudó mobiltelefon formájában- de lehozzák a csillagot is az égről, ha azzal örömet szerezhetnek egy beteg gyermek részére - Jácint nevében is nagyon szépen köszönjük a két fiatalember támogatását!

Kedves Jácint, a Csodalámpa teljes csapata kíván Neked mielőbbi teljes gyógyulást és nagyon sok örömöt a valóra vált álom, a mobiltelefon használatában!

Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest 2015.december 11.

Archívum



Belépés