Beszámolók


24.Július

Carlos Santana sajnos már jó pár éve nem koncertezett Magyarországon.
Joggal lepődtünk tehát meg, amikor 2014. elején, az akkor 7 éves Fanni kérését megkaptuk: találkozni szeretne Carlos Santana-val!

Honnan jött ez az ötlete? Fanni elmesélte, hogy nagypapája, akit már csak videofelvételekről láthatott, Santana zenéit játszotta, és úgy gondolta, hogy ha már a nagypapájával nem találkozhat személyesen, legalább a nagypapa kedvencével szeretne találkozni.

A Csodalámpások szeretik az ilyen, szinte lehetetlen kéréseket, így hát elkezdtük törni a fejünket, hogyan tudjuk a világban össze-vissza turnézó művészt és Fannit egy helyre „terelni”…
Fanninak természetesen elmondtuk, hogy a találkozóhoz sok szerencse és idő is kell, akár több év is, ha nem koncertezik Magyarországon vagy a „környéken” Carlos Santana. Fanni ragaszkodott a kívánságához, mondván hogy ő vár türelemmel.

Némi kutakodás után kiderült, hogy 2015-ben Felső-Ausztriában fellép a művész, egy Burg Clam nevű helyen. OK, vehetünk jegyet, oda tudjuk vinni Fannit, aki már "csak" fenntartó kezeléseket kap, na de hogy lesz ebből találkozás?!?

Carlos Santana-nak van egy alapítványa, a Milagro Foundation, amely hátrányos helyzetű gyerekeknek segít világszerte, az oktatás, egészségügy és művészetek körében.
Megírtuk nekik, kik vagyunk, mivel foglalkozunk, és Fanni is írt egy szép levelet, amelyben leírta, miért szeretne Carlos Santana-val találkozni.
A Milagro-sok segítettek, eljuttatták Fanni kérését a koncertsorozat menedzseréhez, rajta keresztül Carlos Santana-hoz…

Sok-sok e-mail váltás és telefon után megérkeztünk Fannival és szüleivel Burg Clam-ba. Ők a sok száz éves várkastélyban kaptak szállást, amivel Fanni egy másik titkos vágya is teljesült. Arról nem is szólva, hogy a várkastély tulajdonosa, Carl Philip Clam Martinic gróf személyesen üdvözölte a családot…

Gonosz (?) módon még mindig nem árultuk el Fanninak az utazás igazi célját, csak annyit, hogy Santana koncertre megyünk, és hogy az általa készített rajzokat ott átadjuk majd a menedzserének, aki továbbítja a művésznek. Mentségünkre szóljon, hogy Fanni szülei is részt vettek ebben az összeesküvésben. De közben azért megtanítottak Fanninak pár köszönő mondatot spanyolul…

Eljött a koncert időpontja és mi csak annyit tudtunk, hogy – mint „special guest”-ek, legyünk a színpad bal szélénél negyed 7-kor. Itt várt ránk a koncert biztonsági főnöke, bekísért bennünket a „backstage”-be és máris megjelent a kedvesen mosolygó Carlos Santana.

/ 16



A képek többet mondanak minden szónál; lényeg, hogy az ajándékokat – többek között egy magyarországi felvételt tartalmazó Szabó Gábor lemezt, akit Carlos példaképének tekint - személyesen adhatta át Fanni kedvenc zenészének, aki mielőbbi teljes gyógyulást kívánt Fanninak. A spanyol mondatokat sem hiába tanulta meg Fanni: spanyolul kívánt boldog születésnapot Carlos Santana-nak.

Ekkor azonban Carlos Santana-nak is sikerült valamennyiünket alaposan meglepnie: egy fantasztikus „PRS SE One Santana Abraxas White Wash” gitárt adott ajándékba Fanninak, és még dedikálta is a kislánynak a különleges gitárt!

Hamarosan közeledett a koncert kezdése, így búcsúzás közben átadtuk a Csodalámpa emlék-mézeskalácsait Carlosnak és a kívánság teljesítésében segédkező szervezőknek.

A fantasztikus, bő két órás „Corazon Tour” koncertet a kastély ablakából élvezte Fanni, ennél jobb helyet elképzelni sem lehetett volna.

Fanninak, Carlos Santana-hoz csatlakozva mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk!


Köszönjük Carlos Santana-nak hogy a koncert előtti felkészülés közben időt szakított Fanni kívánságának teljesítésére, Libby Fabro és Adam Fells uraknak és a többi szervezőnek, magántámogatóinknak, valamit a Prime Rate Kft. vezetőinek, akik nélkül ez a csoda nem jöhetett volna létre.

Köszönjük továbbá Carl Philip Clam Martinic gróf úr kedves segítségét, amely révén még egy életre szóló élményt kapott Fanni.

Sipos Zsuzsanna és Patzauer Éva
kívánság-koordinátorok
Burg Clam, 2015.07.19.

Archívum



Belépés