Beszámolók


15.Április

Attila magántanulóként igyekszik tartani a lépést az osztálytársaival, amit nagyon megnehezít, hogy Budapestre kell járnia kórházi kezelésekre.
Mint minden fiút, őt is nagyon érdekli a számítástechnika és az internet világa, sőt azt is tervezi, talán grafikus lesz. Ezért a Csodalámpától egy laptopot kért, amelyen a szerkesztést megtanulhatja.

A szülőkkel összebeszéltünk, így Attila az utolsó pillanatig nem sejtette: ma teljesül az álma. Csak azt tudta, az édesapja a Várba hozza őt sétálni, a műemlékeket megnézni. Azután betévedtek a Hilton Hotelbe, ahol Kovács Pál PR igazgató úr vezetésével egy csapat fundamentás fiatal körében vártuk őket. A közös program a hotel Parlament termében folytatódott, ahol együtt adtuk át Attilának a laptopot, aki először megilletődve, de azután profin kezdte kicsomagolni a hatalmas dobozból az ajándékát. …s mi boldogan láthattuk, hogy nagyon-nagyon örül a meglepetésnek.

/ 9




Az álom jó szándékú felnőttek összefogásával teljesülhetett egy különleges jótékonysági program keretében.
A Hilton Budapest Hotel adott helyet - már nem először - a Kívánságkonyhának, ahol ezúttal a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. csapata Gyulavári Gábor cukrász segítségével marcipán húsvéti nyuszit formázhatott, valamint Ténai Zoltán országos barista bajnok vezetésével különleges kávék készítését tanulhatta meg.
A nagyon kellemes és vidám hangulatú délután kedves emlék marad minden résztvevőnek, hiszen nagy-nagy örömet szereztünk közösen egy beteg gyermeknek.


Köszönjük régi támogatóink, a Hilton Budapest Hotel és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. vezetőségének, hogy Attila kívánsága ilyen pompás körülmények között teljesülhetett.

Felkai Márta és Újfalusi Ildikó
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2014. április 4.

Archívum



Belépés