Beszámolók


25.Február



Előzetesen édesapjával egyeztettem telefonon egy szerda estét, mikor a szülők már otthon vannak, és mire Bogi megérkezik a táncóráról, én már otthon várjam a régen áhított meglepetéssel.

Az időzítés tökéletes volt, a nagylány érkezése előtt a szülőkkel és kishúgával beszélgettem még néhány percet. Arra előtte még volt időm, hogy édesanyja megmutassa Bogi néhány festményét.

Megtudtam, művészeti iskolába jár, textiltervezést tanul, így biztos vagyok abban, ennek a komoly fényképezőgépnek nagyon jó helye lesz nála. Nem véletlenül kérte ezt a masinát a Csodalámpa dzsinnjétől…

Bogi először nem tudta, hogy ki vagyok, de mikor rájött, már sejtette, hogy mi van a becsomagolt ajándékban.

Nagy örömmel bontotta ki a CANON fényképezőgépet, és máris fotózni kezdett vele. Láttam, hogy nagyon nagy örömet szereztünk neki, a fényképezőgép hasznos lesz számára a tanulmányaihoz, és távlati céljai eléréséhez is.




Köszönjük a Fundamenta-Lakáskassza Zrt ismételt támogatását!







Köszönjük a NIOK Adhat-vonalat hívók segítségét, amivel

hozzájárultak Boglárka kívánságának megvalósulásához!







/ 2





Varga Ákos
kívánság-koordinátor
Somogytúr, 2014.02.19.


Archívum



Belépés