Beszámolók


31.Október

Sárika betegsége ellenére imád mozogni, így teljesen egyértelmű, hogy kívánsága egy háromkerekű bicikli volt, amellyel biztonságosan élvezheti a szabadságot, amikor otthon van.

Hét közben ugyanis a lány a Pető Intézetben lakik, ezért többszöri egyeztetés után, egy napsütéses, szombati napra időzítettük a gyönyörű bicikli átadását.

Sárika öröme határtalan volt, anyukája alig bírta követni a "szélsebesen" robogó kislányt.

A szállítás megszervezésében nagy segítségünkre volt a kecskeméti KIK-FOR Kft. ügyvezető igazgatója, (ezúton is köszönjük!) aki rendelkezésünkre bocsátotta a társaság kisbuszát, ugyanis a bicikli mérete miatt nem fért be személyautóba.

Az érkezéskor újabb legyőzendő akadályba ütköztünk, mert a Sárikáék utcájában csatornáztak, így nem tudtunk behajtani.



A kislány öröme azonban mindent elfeledtetett velünk, csodálkozva néztük, ahogy tekert és nem volt hajlandó leszállni a vadonatúj szerzeményéről.

Szívünkben jó érzéssel búcsúzkodtunk a kis családtól.


Zsombori Erzsébet és Soponyai Zoltán
kívánság-koordinátor
Bénye, 2013.10.19.




Köszönjük a Telenor Magyarország Zrt. segítségét, hogy adománygyűjtő felhívásuk és egy jótékonysági koncert szervezésével támogatták Sári kívánságának teljesítését!

Archívum



Belépés