Beszámolók


17.Április


Három izgatott kislány várt rám 2013. ápr. 5-én a Liszt Ferenc repülőtéren. Az kötötte össze őket, hogy régi álmuk volt Eurodisneylandbe eljutni, és most ennek kapujában álltak. Természetesen az anyukák is elkísérték lányaikat, és velünk jött még egy aranyos doktornő is. Mi nyolcan jó kis csapat lettünk!

A lányok kicsit féltek a repüléstől, de az út kellemes volt. A kapitány megígérte a lányoknak, hogy landolás után bemehetnek a pilótafülkébe. Így mind a hárman végül beültek a kapitányi székbe, és természetesen csináltunk jó néhány képet ezekről a percekről is.
A következő meglepetés a TGV volt. A 32 kilométerre fekvő Disneylandbe a vonat a CDG repülőtérről összesen 10 perc(!) alatt vitt el bennünket. A lányoknak nagyon tetszett, amikor a fák mellett iszonyú sebességgel rohant a vonatunk.

Disneylandben újabb meglepetés várt a kis csapatra a szállodában. A szépen berendezett, kényelmes szobáink a földszinten voltak egymás mellett és egy hatalmas parkra nyíltak az ajtók. A lányok egyik szobából a másikba szaladgáltak, természetesen a parkon keresztül.

Délután 17 óra körül jött a szuper élmény, a Disneyland Park. A bejárat láttán, szinte megdermedt a kis csapat az örömtől. Dia és anyukája szemében könnyek jelentek meg a park kapujában. A főbejárat előtt fényképek tömegei készültek a lányokról.

Miután bementünk, a gyerekek nem tudtak válogatni a sok lehetőség közül, így megegyeztünk, hogy péntek délután Lucáékkal tartok, szombat délelőtt Diáékkal és szombat délután Lottival járjuk végig a csodákat. A lányok kipróbálták szinte valamennyi hullámvasutat, lovagoltak, hintóban utaztak, csónakáztak, kis vasúttal utaztak, Szellemkastélyban jártak, űrhajóban ültek. Természetesen nem maradhatott ki az Aladin és a csodalámpa barlang sem. Nagyon szép volt a show, ahol a kedvenc mesehősök vonultak fel. Lehetett fényképezkedni, aláírást kérni… Teljesen feltöltődve, betegségről megfeledkezve tértünk vissza minden este a hotelba.

Lucáék egy félnapos párizsi kirándulásra mentek, ahol többek között megnézték a Notre Dame-ot is.

A kis csapat nagyon sok élménnyel tért vissza Budapestre és köszönik a Csodalámpának, hogy kérésük megvalósult.




Violetta nevében is köszönjük Eurodisneynek, a Földgázszállító Zrt-nek valamint a Bunge Növényolajipari Zrt-nek a támogatást, mely e kívánság teljesítését lehetővé tette.





/ 8



Batári Éva
kívánság-koordinátor
2013.04.07.

Archívum



Belépés