Beszámolók


26.Március


A 2000-ik álom a Csodalámpától

Ha közvetlenül az oroszlán barlangjába nem is, de a kiselefánt – Asha – és mamája szülőszobának nevezett lakóhelyét közelről is láthatta Réka, akinek 2000-ikként teljesítettük a kívánságát. Bejuthattunk a zsiráfok közvetlen közelébe, ahol Réka a tenyeréből etette őket, utána egy jól megtermett víziló nyakát simogathatta, de még Emesét, a róka-manguszta lányt is az ölébe vehette. Mindezt Hanga Zoltán a budapesti állatkert szóvivője társaságában tehettük meg, méghozzá Réka 12. születésnapján.

Az encsi nagylány imádja az állatokat, valamikor maga is szóvivő lenne, ezért azt kérte tőlünk, szeretne Hanga Zoltánnal az állatkertben sétálni és néhány érdekes, a nagyközönség elől elzárt helyre bejutni.

Azt terveztük, hogy egy gyönyörű március végi szombaton teljesítjük ezt a nem mindennapi kérést. A március vége és szombat el is jött, de az időjárás nem volt hozzánk kegyes, mivel a hőmérő alig mutatott 0 foknál többet, a nap nem sütött, de mi mégis izgatottan vártuk Rékát és családját, hiszen tudtuk, egy felejthetetlen program elé nézünk.

A bejáratnál már várt bennünket Hanga Zoltán szóvivő, aki egy érdekes sétára hívott bennünket, ahova elkísért az atv híradó stábja is. Megnézhettük a csíkos malackákat, a majomcsaládot, ahol a papa a fejére húzta a ládát, a kölyökmajom pedig rosszcsontként ugrált le, s föl a ketrec játszótérként kialakított részén. Az érdekesnél érdekesebb kis- és nagyobb állatok megtekintése után nagy meglepetésünkre az egyik gondozó pórázon kihozta Emesét, a róka-manguszta lányt, aki kezdetben csak szagolgatta Rékát, majd egyre jobban érdekelte a nagylány táskája, ruhája, majd az ölébe is ült. Ezután bemehettünk a zsiráfok közvetlen közelébe, ahol Réka kezéből ettek a hosszúnyakú, s igen érdeklődő állatokat.

Már majdnem minden érdekes állatot láttunk, amikor Réka azt kérte, hadd nézze meg a nemrégiben született kiselefántot. Hanga Zoltán úr bevezetett bennünket a közönség elől elzárt, úgynevezett szülőszobába, ahol Asha a kiselefánt a mamájával él. A kis jövevény különösen érdeklődött és méricskélt bennünket, mire a mamája jókora mennyiségű vizet szívott fel az ormányába és mind felénk lövellte. Még szerencse, hogy egy üveg választott el bennünket. A mellettük lévő szobában pedig megnézhettük, hogy fürdetik meg slaggal Asha papáját, aki a gondozók vezényszavára külön-külön minden testrészét odanyújtotta a mosdatásra. Mellettük egy kis medencében fürdött, majd érdeklődve felénk rohant egy hatalmas víziló, akit Hanga úr segítségével Réka is itt megsimogathatott. A séta végén belefutottunk egy igazi delfin-show-ba, a medencében 2 fóka mutatta be tudását, labdáztak, vicces mozdulatokkal szórakoztatták a közönséget.

Az élménnyel teli nap még nem ért véget, a kis társaságot Kovács Pál a budavári Hilton szálló PR igazgatója és munkatársai egy kellemes ebéddel, s egy tűzijátékos csoki tortával várta. Miközben elfogyasztottuk a nagyon egészséges és finom ételeket, az ablakból a Parlamentre néző gyönyörű panorámát csodálhattuk meg.




Köszönjük Hanga Zoltán szóvivőnek a segítséget, hogy vele együtt, közösen teljesíthettük a
2000-ik csodalámpás kívánságot, valamint a Hilton szállodának a nagyon finom szülinapi ebédet.







/ 5






Felkai Márta
Budapest, 2013. március 23.

Archívum



Belépés