Beszámolók


16.December



A 11 éves Evelin kívánsága egy LCD-TV volt.

Evelin nagyon rosszul lát, és a nagy képernyőn immár zavartalanul tudja élvezni kedvenc rajzfilmjeit.

Egy napsütéses szerda délelőtt a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola két tanárja és három diákja kíséretében elindultunk Evelinhez, hogy valóra váltsuk kicsi szíve vágyát. A család nagyon izgatottan várt már bennünket, mikor megérkeztünk Tétre.

Henrietta, Evelin mamája megmutatta a barátságos kis házat, és a szépen rendezett kertet, ahol élnek. Evelin nem tudta, hogy miért jöttünk, és szóhoz sem jutott a meglepetéstől, mikor megkapta ajándékát.

Mivel Evelin nagyon szereti Hello Kitty figurát, az Amerikai Iskola diákjai egy nagy doboz Hello Kitty játékot is hoztak. Evelin azt sem tudta, hogy mihez nyúljon, csak boldog mosollyal arcán ült a kanapén és nézegette új kincseit.

De a meglepetések sorozatának még mindig nem volt vége, a diákok ugyanis elővarázsoltak egy hatalmas Hello Kitty csokitortát egy óriási csillagszóróval. Evelin mamája gyorsan tányérokat varázsolt elő, és ragaszkodott hozzá, hogy felvágja a tortát, és hogy mindannyian megkóstoljuk. Vidáman telt az idő beszélgetéssel és tortamajszolással. A diákok nagyon szerettek volna többet megtudni Evelinről, egy hosszú listányi kérdéssel érkeztek, amikre Evelin és mamája felváltva válaszoltak. Sajnos nemsokára búcsút kellett, hogy mondjunk, a diákoknak vissza kellett érniük az iskolába.

Reméljük, hogy Evelin nagyon fogja élvezni az új TV-jét és és játékait.




Még egyszer köszönetet szeretnénk mondani a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola tanárainak és diákjainak,

hogy segítettek valóra váltani Evelin álmát.








Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Tét, 2012.11.22.

Archívum



Belépés