Beszámolók


5.December





András nagyon szereti a természetet, szeret kirándulni. Legjobban biciklivel szeret a természetben barangolni. Kívánsága ehhez kapcsolódott, egy minden extrával felszerelt kerékpárt kért tőlünk.

Kívánságát kissé döcögősen tudtuk teljesíteni, a betegség többször közbeszólt. A boltban a szakemberek kamasz fiúnak való kerékpár szereztek be, Andris kívánságának megfelelően.

November 16-ra beszéltük meg a kívánságteljesítést. A betegség újból közbe szólt, de a kezelőorvos megengedte Andriséknak, hogy a tervezettnél három nappal korábban megkaphatja a biciklit. A boltban sem tudtak róla, hogy érkezik a „Csodalámpa”, de nagy szeretettel fogadták a családot.

Andrisnak nagyon tetszett a bicikli, sőt még bonuszként kapott egy-két kiegészítőt is.




Köszönjük a 4 Sport bolt segítségét, támogatását, hogy Andrisnak nagy örömet szerezhettünk.







Huszárné Török Katalin
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2012. november 13.

Archívum



Belépés