Beszámolók


12.Július



Egy szép nyári estén egy masnival feldíszített Hello Kitty-s bicikli tartott egy szürke panelház bejárata felé, és a kapuban kíváncsian vizsgálgatta a névtáblákat. Kormányán egy hátizsákban sisakot, kulacsot és kesztyűt is hozott, hogy új kis ismerőse biztonságosan kezdhesse meg a kerekezést vele. Egyszer csak hirtelen felvillant a hátsó lámpája, mert észrevette a keresett nevet. Megvan! És már szólt a csengő.

Édesanya mosolyogva nyitotta ki az kaput a régen várt vendég előtt, aki lassan begurulva megállt az ajtó mellett, amely mögül izgatott kislányhang szűrődött ki.
Amint kitárult az ajtó, egy rózsaszín ruhába öltözött kislány nézett ki rajta:
–A bicikli!!- kiáltott fel.

És egy szempillantás alatt már nyeregbe ugorva, megindult a barátkozás Viki és „Kitty” között.

A parkba leérve ugyan akadt egy kis összezördülés a két fél között, mert a bicikli úgy gondolta, hogy szusszanna egy kicsit, és levetette magáról a kislányt, persze mindezt finoman, hogy ne okozzon neki sérülést, de azért jelezve, hogy egyelőre még ő az úr a háznál!

A kitartó Viki azonban szó nélkül ült fel újra rá, és evvel bebizonyította, hogy bizony jó lesz, ha új kis barátja kicsit észbe kap, és rájön hol is a helye.

Az elkövetkezendő fél órában teljesen összeforrt a kiscsapat, és néha már csak rózsaszín elmosódott foltot láttunk, ahogy elszáguldottak előttünk.

Kívánjuk, hogy nagyon sok boldog órát töltsön együtt Viki és „Kitty”!




Köszönjük magántámogatónknak a segítséget, amellyel lehetővé tette, hogy Viki rátalálhasson új kis barátjára!





Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012/6/27

Archívum



Belépés