Beszámolók


25.Április



Péntek este találkoztam Tomival és édesapjával a budapesti repülőtéren, nekik ez volt az első repülésük, bár Tomi apukája helikopteren ült már. Késő este értünk a manchesteri Hotel Marriott Airportba.

A Budapest Marriott Hotel közbenjárására ez a szálloda támogatásként fogadta Tomit és kísérőit, a recepción nagyon készségesek és kedvesek voltak velünk. Másnap a tipikus “angol reggeli” után az Angliában élő édesapám, Barabás Tamás, elvitt bennünket Chesterbe, az állatkertbe.

Nagyon különleges állatokat láttunk, ami Tominak is felkeltette az érdeklődését, hiszen nagyon szereti az állatokat. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, mivel csak délután kezdett el esni az eső. Az állatkerti kiruccanás utána megnéztük Chester- város nevezetességeit, majd elfogyasztottunk egy tradicionális “fish and chipset”, amelyet azonban Tomiék egy kissé zsírosnak találtak.

Vasárnap jöhetett a várva várt nagy nap, a mérkőzés napja. Mindannyian nagyon izgatottak voltunk, és jobban nem is sikerülhetett volna a meccs, hiszen a Manchester United csapata 4-0-ra győzedelmeskedett az Aston Villa csapata felett az Old Trafordban

A leírhatatlan élményt Tamás így fogalmazta meg:
A stadionba érve nagyon meglepődtem a stadion nagyságán, mert tévében sokkal másképpen látszik. A stadion megtelt és a hangulat nagyon jó volt, sok olyan dolgot láttam, amit a mérkőzésen nem mutatnak a tévében a közvetítés során. Észre sem vettem, úgy eltelt a 90 perc. Na és persze a meccs az nagyon szuper volt, és nyert a Manchester 4-0-ra.

Hétfőn az Old Trafford Múzeumot is megtekintettünk, valamint egy igazán különleges stadiontúrán is részt vettünk. Erről is Tamás szavai a leghitelesebbek:

A harmadik napon a stadionba látogattunk el. Megnéztük a kiállított kupákat, bementünk az öltözőbe, beleülhettünk az edzői székbe és ott is ebédeltünk. A negyedik napon délelőtt kipihentük az előző napok fáradalmait és délután hazautaztunk

Örömömre szolgált, hogy részt vehettem Tomiékkal ezen az utazáson, és remélem másnak is segíthetek majd álmának valóra váltásában.




Köszönjük a budapesti Marriott Hotel hathatós segítségét!







Köszönjük a manchesteri Hotel Marriott Airport vendéglátását!







Köszönjük a meccsjegyeket a WORLD FOOTBALL Tickets-nek!






Köszönjük az ismételt támogatását!!




/ 4






Barabás Bence és Barabás Tamás
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2012.04.22




Kedves Csodalámpa!



Először is szeretném megköszönni, hogy teljesítették a kívánságomat, és lehetővé tették számomra azt, hogy kiutazzak Manchesterbe és láthassam a kedvenc csapatomat.

A repülőtéren találkoztunk a csodalámpa önkéntesével, Barabás Bencével, akiről kiderül, egyformán szeretjük a Manchester csapatott. Első repülésem volt de, egy kicsit sem féltem. Késő este értünk a Hotel Marriott szállodába, ami egy nagyon szép és elegáns hotel.

Első napon egy angol kisvárosba, Chesterbe utaztunk. Bence apukája is csatlakozott hozzánk, így orvos is vigyázott rám. Elmentünk egy állatkertbe, majd. utána városnézéssel telt el a nap. Második napon egy történelmi múzeumot néztünk, meg aminek a neve IWM Word. Délután lett, és elérkezett a nagy álom!!!

Szeretnék köszönetet mondani még egyszer az Alapítványnak, Bencének és az apukájának, Barabás Tamásnak!!!



...... Tamás

Archívum



Belépés