Beszámolók


8.Június


Május 22-én a Pécsi Nemzeti Színház és a Megyei Városi Könyvtár közös szervezésében megrendezett gyermeknapra hívtuk meg Martint, testvérét és szüleit. Próbáltunk titkolózni a kívánságát illetően, de a gyermek nagyon gyanakodott. Kicsit ijedten, de ugyanakkor kíváncsi érdeklődéssel érkezett.

Alapítványunk jóvoltából két nagyszerű lufihajtogató „bohóc” is részt vett a Happy Balloons Kft. képviseletében a rendezvényen, akik elsőként a gyerekek közül Martint ajándékozták meg egy lufi-gitárral. Aztán már kezdődött is a megnyitó és pár perc múlva Martint szólították a színpadra.

Elérkezett a pillanat, és a Csodalámpa Alapítvány képviselőjeként átadhattam a kisfiúnak a várva-várt ajándékát, ami egy távirányítós autó volt, olyan komoly, hogy még a felnőttek is szívesen játszanának vele.
A kisfiú nagyon megilletődött, de arcán öröm tükröződött.

Közben a színház igazgatója megajándékozta őt 2db színházjeggyel az aznapi „Hófehérke” előadásra.

Boldog elégedettséggel indultunk el ebédelni egy közeli étterem teraszára. Jó hangulatban telt az idő, Martin már oldottan beszélgetett és alig várta, hogy induljanak haza, és kipróbálhassa ajándékát otthon, hiszen másnap már vissza kellett jönnie a kórházba az utolsó kemoterápiás kezelésre. Amikor újra találkoztunk, nagy lelkesedéssel mesélt a „csodaautójáról”. Talán az önfeledt játék segíti hamarabb elfeledni a betegség és a kezelés okozta kínokat, fájdalmakat.



Köszönjük a Pécsi Nemzeti Színháznak, hogy a kórházi mesedélutánok mellett, együttműködésünket megerősítve, meghívták a Csodalámpa Alapítványt a gyereknapi rendezvényükre, ahol lehetőséget kaptunk Martin kívánságának ünnepélyes teljesítésére, valamint régi „csodalámpás” gyerekeink részt vehettek a délutáni előadáson.




Köszönjük az E.ON ZRt. támogatását!









Bezdánné Végh Tünde
Kívánság-koordinátor
Pécs, 2011.05.22.

Archívum



Belépés