Beszámolók


27.Július


A szokásosnál is melegebb volt azon a májusi délutánon, amikor megérkeztünk Nagykőrösre. Két lányom segített engem az ajándék átadásban, ugyanis nem kis terjedelmű volt a csomag, mivel Noémi egy kerti csúszdát kért a Csodalámpától.

Egész kis csapat várt bennünket és lelkesen segédkeztek a csúszda kicsomagolásában. A végeredmény azonban még váratott magára, mert az összeszerelés nem volt olyan egyszerű, ahogy azt mi gondoltuk. Ebben viszont kisebbik lányom barátja nyújtott nem kis teljesítményt.

A gyerekek, élükön Noémivel, csillogó szemmel várták, hogy végre kipróbálhassák ezt a szép játékot.

Végül aztán elkészült a nagy mű, amit Noémi azonnal letesztelt: és elégedettségét fejezte ki.

Ahogy észrevettem, nemcsak Noéminek és kis pajtásainak, hanem édesanyjának is örömet okoztunk.

Noéminek kívánom saját és a Csodalámpa nevében, hogy jó egészségben és rengeteg csúszdázásban teljenek napjai!

És akik nélkül nem jött volna létre az ajándékátadás: köszönöm Hajas Anikó segítségét, aki a kecskeméti METRO áruház dolgozója, köszönöm az áruház igazgatójának Koletár Endrének a türelmét, és végül, de nem utolsó sorban a vev őszolgálati pultnál dolgozó hölgyek munkáját is.


Czakóné Bálint Judit
önkéntes
2009.05.10.

Archívum



Belépés