Beszámolók


17.December


Vince édesanyjával kezelésre érkezett a klinikára, nem is sejtette, hogy a felnőttek napok óta egy meglepetésen munkálkodnak…

Magánadományozóink, egy baráti társaság, nem kis munkával előre összeszerelte az elektromos motort, kidíszítette a megfelelő matricákkal, feltöltötte az akkumulátorát, hogy a találkozásnál Vince azonnal tudja majd használni.

A Kis Csapat láttán Vince kicsit megszeppent, de amint meglátta a motort, ráült, nagyfiú módjára megköszönte az ajándékot, hihetetlen boldogság sugárzott az egész család arcáról…

Ez után a kisfiú elárulta, hogy ő már „gyakorlott” motoros, csak az előző járgányát már kinőtte, ezért ügyesen kezelte most is a féket, gázt, a lehetőségekhez képest száguldozott a folyosón.

Kívánjuk, hamarosan gyógyultan használd majd ezt a motort is!!


Köszönjük magánadományozóink felajánlását, ami lehetővé tette a kívánság gyors teljesítését.





Bakonyi Joli
Kívánság-koordinátor
2008.11.28.

Archívum



Belépés