Beszámolók


16.December


A kis Dorottya kívánsága az volt, hogy tündérruhában szeretne ajándékot osztogatni a gyerekeknek az "igazi" Mikulással.

A tündérruhát hamar a kislány otthonába tudta varázsolni a Csodalámpa dzsinnje, de a kívánság másik részének valóra válásához várnia kellett a kislánynak, hiszen az igazi Mikulás csak évente egyszer látogat el a gyerekekhez.

Azután elérkezett a várva-várt nap és kiteljesedhetett a kívánság, amely éppoly kedves és gyönyörű, mint maga Dorka, aki tündérruhájában oly elegánsan mozgott a Fővárosi Nagycirkusz előcsarnokában, mintha valaki varázspálcáját megsuhintva egy valódi kis tündért varázsolt volna az előadásra érkezők elé. Miközben sok-sok kis óvodás gyülekezett a nézőtéren, mi a mamával és Dorottyával izgatottan kerestük a színfalak mögött az igazi Mikulást, aki a Porondmester Sanyi bácsi jelzése szerint már megérkezett és várta hölgypartnerét, a kis tündért.

Dorottya rettentő izgatottan, csillogó szemekkel, apró kezecskéjét a Mikulás kezébe öltve várta, hogy fellebbenjen a függöny: megszólalt a zene, felment a függöny és a szépséges kis tündérlány apró lábacskáit öreg télapó lépteihez igazítva elegánsan bevonult a színpadra, majd varázspálcáját megsuhintva előkerült a télapó zsákjából a sok-sok szaloncukor, amit a kis tündér boldogan dobált a kezüket nyújtogató gyermekek felé. Mikor kiürült a zsák, az aranyos öreg Mikulás bácsi és csöpp kis tündérlánya a közönségnek hosszan integetve hagyták el a színpadot.

A fellépés után a kis Dorka az izgalomtól kicsit kimerülve, de boldogan vette magához a Csodalámpa "ráadás" ajándékát, a zenélő macit és csodálkozástól kipirult arccal köszönte meg Sanyi bácsinak a Hamupipőke babát, amit a kedves Porondmester bácsi a Magyar Cirkusz és Varieté KHT nevében adott át a "művésznőnek".

Reméljük, hogy a Csodalámpa dzsinnje felejthetetlen emléket szerzett a kis tündérlánynak, de be kell valljuk, hogy Dorka minket is elvarázsolt tündéri bájával, mosolyával, kedvességével - maradj mindig ilyen kis tündérlány!



Külön szeretnénk megköszönni a Magyar Cirkusz és Varieté KHT-nak, elsősorban Eötvös György úr, művészeti vezetőnek önfeláldozó segítségét, amivel ő maga és munkatársai hozzájárultak Dorottya álmának valóra válásához.



Sipos Zsuzsanna és Tomaj Ildikó
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2008-12-04

A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Köszönjük!

/ 6



Archívum



Belépés