Beszámolók


10.Április

Anna még csak 9 éves, de már majdnem egy éve tanul játszani egy nagyon szép hangszeren, a hárfán.
Baracskáról utazik minden héten édesanyjával a budapesti Weiner Leó zeneiskolába Kiss Tünde tanárnő órájára. Ahhoz, hogy a zenei tanulmányait minél jobb eredménnyel tudja folytatni, sokat kell gyakorolnia otthon is. Ámde ez a szép hangszer nagyon drága, amit a 3 gyerekes család nem tud megvenni, így Anna játék és utazás helyett azt kérte a Csodalámpa alapítványtól, ajándékozzunk neki egy saját hárfát.

Április 7-én a zeneiskola kamarazenei versenyén kezdetben Anna a közönség között ült, mégis aznap övé lett a főszerep, mivel a zeneiskola igazgatónője, Mészáros Lászlóné a program bevezetőjeként bemutatta alapítványunkat és lehetőséget adott, hogy átadhassuk a gyönyörű hárfát a növendékének, aki nézegette, simogatta és nagyon büszke volt.
S hogy a hangszer igazán szépen szól, azt Anna meg is mutatta nekünk egy rögtönzött kis darabbal.

Köszönjük Papfalvy Ferenc hárfakészítő mesternek, hogy jelentős kedvezményt biztosított az alapítványnak.

A hangszer megvásárlását a már több izgalmas kívánságteljesítést támogató Reklámügynökség finanszírozta, amit Anna nevében is hálásáan köszönünk.

Felkai Márta és Bakonyi Joli
kívánságkoordinátorok
Budapest, 2008. április 7.

Archívum



Belépés