Beszámolók


9.Április


Gyönyörű szép napsütésben indultunk el, Budapesttől, a mintegy 130km-re fekvő kis faluba, Öregcsertőre, hogy egy újabb álom teljesülhessen.

Érkezésünket Eszter anyukájának az utolsó pillanatig sikerült titokban tartania. Eszter nem sejtett semmit, pedig még az iskolából is elkérték őt szülei erre a napra. A tanító néni persze be volt avatva a kis meglepetésbe.

Eszter megilletődve fogadott minket, de hamar feloldódott, amint kezébe vehette speciális mobiltelefonját. A kislány betegségéből adódóan elvesztette látását, így sokat segít neki az a beszélőprogram, amivel telefonját és számítógépét is egyszerűen tudja használni.

Kezünkből gyorsan kikerült a telefon, hisz Eszter rutinos mozdulatokkal pillanatok alatt kezelésbe vette a készüléket, miközben mi az előkerült ellenőrzőjét forgattuk. Eszter szinte minden tárgyból kitűnő tanuló, szobájának fala pedig oklevelekkel teli. Méltán büszkék lehetnek rá a kis falu lakói, és szülei is.

Reméljük segítségedre lesz a készülék, további gyönyörű eredményeket kívánunk Neked az iskolában!



Szatmáry Eszter és Alexis Nockin
kívánság-koordinátorok

A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Eszter nevében is köszönjük!

Archívum



Belépés