Beszámolók


10.Július

"Pedig egy perc, egy parányi vígasz,
ha csak megnyugszik egy kicsit,
mély álomba ringatta volna
teste és lelke kínjait."

(Szabó Lőrinc)

Nikit régóra kezeljük klinikánkon és közben átesett Miskolcon egy csontvelő transzplantáción is.
Az életéért küzdünk nap mint nap. Egyre elesettebb és apatikusabb. Felfigyeltünk arra, hogy amikor Miskolc neve szóba kerül, felcsillan a kis szeme. Mint megtudtuk az anyukájától, ilyenkor azt hiszi, hogy megint oda utazhat. Volt ott a kórházban egy csúszda amit nagyon szeretett és vágyott rá. A Csodalámpához fordultunk segítségért. Még azon a napon megérkezett a csúszda. Gyönyörű piros, sárga létrával. Sajnos még nem próbálhatta ki, de ahogy felébredt, bágyadt kis arcán a csodálkozás, öröm és egy kis érdeklődés látszott. Felült az ágyában, ami mostanában egyre ritkább volt. Nézegette és nagyon elégedett volt. A babái sorra ki is próbálták. Hogy jól láthassa, feltettük a vele szemben lévő ágyra vagy éppen ahova kérte. A nagyon gyenge állapotú kislány, szinte már nem is beszélt, de amikor rákérdeztünk: - Kié a csúszda? - kicsit felélénkült, büszkén nézegette és azt mondta: - Az enyém!
Kicsi Nikike azt kívánjuk neked, hogy gyógyulj meg és tudjál nagyon sokat csúszdázni!
Anyukájának csak hulltak a könnyei és csak azt mondogatta: - Köszönöm, ez egy csoda!

Bezdánné Végh Tünde

2006.07.07.

Archívum



Belépés