Beszámolók


25.Április

Dorina kezelésre érkezett az osztályunkra, de a vérképe még nem volt elég jó ahhoz, hogy megkapja, így még aznap hazamehetett.
Ennek is nagyon örült, hiszen az elmúlt hónapokban erre nagyon ritkán és rövid időre volt lehetősége.
Amíg a mentőre vártak együtt játszott, beszélgetett kis barátaival. Hívtam, hogy jöjjön velem az udvarra, mert valamit érdekeset szeretnék neki mutatni. A többiek is velünk tartottak.
A kis csapat kivonult az udvarra, Dorinával az élen, aki a kezemet fogta és vigyorgott. Azt gondolta, ez megint valami vicc lesz (mert így ismer engem).
Amint kiléptünk az ajtón, két kezét a szája elé tette, szinte elállt a lélegzete, szemei hatalmasra kerekedtek és nézte az előtte álló kerékpárt. Aztán huncutul, mosolyogva, örömtől ragyogó szemeivel még mindig mozdulatlanul állt.
Mondtuk: a Tiéd. Erre megindult felé, nevetett, alaposan megnézte és elégedetten felült rá. Le-föl száguldozott vele az udvaron, anyukájával a nyomában. Később a bringa babatartó ülésébe két kis plüss állatka is került, biztonsági övvel gondosan bekötve és együtt kerekeztek tovább. Amikor a mentő megérkezett, előbb a bringa került be Dorina gondos figyelme mellett. Azután anyukáját meg sem várva, ő is gyorsan betelepedett az ajándéka mellé.


  Köszönjük a Fit-Boys kerékpár szaküzlet ügyvezetőjének, Hírt Istvánnak önzetlen felajánlását.

B. Végh Tünde
koordinátor
2006.04.03.

Archívum



Belépés