Beszámolók


22.Július


Lotti kívánsága az volt, hogy eljuthasson a párizsi Disneylandbe. Álma valóra vált, és egy varázslatos hétvégét tölthetett édesanyjával együtt Franciaországban.

Péntek hajnalban indult a repülőnk. Már az utazás is különleges élmény volt, hiszen még felszállás előtt Lotti bemehetett a pilótafülkébe, ahol a pilóták és a légiutas-kísérők is nagyon kedvesen fogadták. Nagy izgalommal figyelt meg mindent, így a hétvége máris felejthetetlenül kezdődött.

A szállodába érkezés után rögtön indultunk Disneylandbe, ahol két csodálatos napot tölthettünk. Lotti egyik legnagyobb kedvence a Ratatouille attrakció volt, de a Big Thunder Mountain még ennél is nagyobb sikert aratott: annyira élvezte, hogy kiszállás után rögtön újra sorba álltunk, és végül egymás után háromszor is végigmentünk rajta. Emellett találkoztunk Disney-mesefigurákkal, megnéztük a felvonulást, az esti fényshow pedig méltó lezárása volt a napnak.

Igazán élményekkel teli, varázslatos hétvége volt.

/ 5




Hálásan köszönjük támogatóinknak: a Wizz Air Hungary Ltd-nek, a Disneyland Paris-nak, az IBIS Styles Budapest Airport szállodának, a Rossmann Magyarország Kft.-nek, a Ferrari Budapest-nek, a Component Kft-nek, a Greif BSC-nek, valamint magántámogatóinknak, Szilviának, Balázsnak és Valinak, hogy valóra válthattuk Lotti álmát!





Antóni Andrea és Hajdu László
kívánság-koordinátorok
Párizs, 2026. június 19-22.

Archívum



Belépés