Beszámolók


29.Március

Hangszert már többen is kértek a Csodalámpától, csakhogy Zoé kérése több szempontból is egyedinek bizonyult...

Ő ugyanis hegedülni szeretne megtanulni.

Ehhez persze hosszabb időre van szükség, és nem mellékesen szükség van tanárra, hegedűre és sok-sok gyakorlásra. Amikor megkérdeztük, miért ez a kérése, rávágta, hogy ezt könnyebb teljesítenünk, mint az első vágyát, eredetileg ugyanis kutyust szeretett volna, de a szülői tanács ellenállt. Persze sikerült megegyeztünk abban, hogy bizony vannak esetek, amikor a szülői jóváhagyást is meg kell kapni, és bíztattuk is, hogyha nagyobb lesz, talán megkaphatja testvérével a tacskót, hiszen el tudják majd vinni sétálni.

Addig azonban a hegedű tanulás nagy kihívást jelent majd számára, hiszen ez az egyik legnehezebb hangszer.

Nagyon jó érzés volt számunkra, hogy egyik kedves régi támogatónk jelezte nekünk, örömmel segítene megvalósítani ezt az álmot. Ehhez megtalálta Robertát, a kedves, fiatal hegedűtanárt, és a Paganini Hangszerboltban egy csodás hegedű "termett" Zoénak.
A kislány először megszólalni sem tudott az örömtől, de később, amikor megtudta, mennyire különleges nap ez számunkra is, már vígan beszélgetett velünk.

/ 6




Miért különleges? Az ő álma lett az ÖTEZREDIK megvalósított "csodalámpás" álom!

Külön meglepetés volt számára az "5000-es" hatalmas narancsos csokitorta, amiből jóízűen falatozott, és még minket is megkínált.
Roberta a hangszerboltban megmutatott néhány alapvető fogást, afféle " 0.-ik" hegedűórát tartva Zoénak.

Végezetül a kislány megígérte, hogy időről időre ír nekünk és beszámol Robertával együtt, hol is tartanak a zenetanulásban.


Zoé nevében is hálásan köszönjük az 5000. kívánságteljesítéshez nyújtott segítséget magántámogatónknak, Orsolyának és a Paloznaki Jazzpiknik-nek, Rácz Pál hegedűkészítő mesternek, a Paganini Music hangszerbolt tulajdonosának, hogy szakértelmével, ajándékaival és tanácsaival maga is hozzájárult Zoé öröméhez, valamint Robertának, hogy első szóra mellénk állt és tanítja a jövő kis zenészét.



Patzauer Éva
kívánság-kordinátor
Budapest, 2024. március 27.

Archívum



Belépés