Beszámolók


29.December

Vivien mozgásában korlátozott kislány, így egy speciális kerékpár volt a kívánsága, amellyel ő is ugyanúgy bicajozhat, mint társai.
A kívánság teljesítésére a kerékpárt készítő szakember műhelyénél került sor, ahol Vivien szüleivel együtt megtudhatta, hogyan működik a speciális bicikli, hogyan kell a hevedereket szabályosan meghúzni, a kisegítő eszközöknek milyen szerepe van. Közben Vivien is rájött (kis segítséggel), hogyan kell a kormányt megfogni, egyenesen ülni a nyeregben és mitől szól hangosabban a csengő - anyukája legnagyobb örömére. Miután minden tisztázódott, ideje lett egy kis száguldozásnak. Nekiindult a csapat, hogy most már tényleg kipróbálja az ajándékot. Mivel a pedálok taposása még nehezen indult, igénybe kellett venni apa, mint biomotor, segítségét a felgyorsuláshoz. Innen ment minden, mint a karikacsapás. Le is vonták a szülők a következtetést, nem lesz itt semmi baj, egy hónap múlva Vivi tökéletesen fog kerékpározni.


Köszönjük magántámogatóink segítségét, mellyel valóra válthattuk Vivien álmát!


Németh István
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.12.21.

Archívum



Belépés