Beszámolók


10.Július


Petra nagyon aktív fiatal. Versenyszerűen görkorcsolyázik, mellette nagyon sokat jelent neki az állatokkal való törődés. Állatorvosi aszisztensnek tanul, így nem is volt meglepő, hogy kívánsága a Csodalámpától az volt, hogy delfinekkel úszhasson.
Máltára repült a kis csapat, hogy Petra és egy másik gyermek álma valóra válhasson.
A reptérre szinte a görkoris edzőtáborból érkezett Petra és természetesen a korcsolya is vele volt a hátizsákjára rögzítve. Szerencsére nem volt gond és a repülőbe beengedték kedvenc tárgyát. VIP vendégként elsőként szállhattunk be a gépbe, ahol a lányok megnézték a pilótafülkét is. Először repült Petra, így rengeteg újdonság és izgalom volt az odaút.
Odaérkezve késő este Máltára, már csak egy tranzitra volt lehetőség a hotelig, de annál nagyobb örömmel foglaltuk el annak csodálatos szobáit.
Másnap volt a nagy nap, mikor is megvalósult a kívánság. A parkba érkezve néhány program közül tudtunk választani: megnéztük a papagáj bemutatót, etettünk madarakat, megcsodáltuk két delfin fantasztikus parádéját, majd átmentük egy külön medencéhez, ahol Petra, beöltözve speciális ruhába bemehetett a delfinhez a vízbe. Alighanem örökre szóló élmény volt neki. Az utazás alatt volt még lehetőség egy kis városnézésre, kirándulásra, illetve élvezni szállásunk fantasztikus kényelmét és szolgáltatásait. Még görkorcsolyázásra is akadt egy kis idő és terep.
Boldogan repült haza a fiatal lány. Bár nagyon későn ért otthonába, de valószínűleg ezt egy cseppet sem bánta.





Petra nevében is hálásan köszönjük támogatóinknak, a Wizz Air Hungary Zrt.-nek, Jonathan Pace és Carl Galea uraknak, valamint a Radisson Blu Resort Malta St. Julian’s Hotel dolgozóinak, a Groupama Biztosító ZRt.-nek, a Corinthia Hotel Budapest vendégeinek, valamint magántámogatóinknak, Szilviának és Balázsnak,
hogy egy újabb álmot válthattunk valóra!


upload:Beszamolok/letoltes_1_.jpg

Szilvágyi Erzsébet
kívánság-koordinátor
Málta, 2023.06.24.

Archívum



Belépés