Beszámolók


6.Április


Fanni szívesen segít szüleinek a kerti munkákban, ezért is vágyott egy elektromos kistraktorra, mégpedig olyanra, amelyhez utánfutó is csatlakozik. A Csodalámpa Alapítvány sietve teljesítette a kislány kívánságát, hogy még a tavaszi munkálatok előtt megérkezzen az áhított kistraktor.

A mai napon útra keltünk a Groupama Biztosító képviselőivel Szentgáloskérre, az autó hátsó ülésen egy óriási dobozzal. Fanni kicsit szégyenlősen jelent meg, mert pont a délutáni alvása után érkeztünk. Néhány perc alatt viszont feloldódott, és már ő is aktívan segített kibontani a hatalmas dobozt.

Édesapja pár perc alatt össze is rakta a kis traktort, amit Fanni azonnal birtokba vett. Beindításkor - mindenki meglepetésére - olyan hangot adott ki, mintha igazi traktor lenne (csak kicsit halkabban)

Az utánfutó is rögtön a helyére került, és Fanni már boldogan fuvarozta a homokot a homokozóból a garázs előtti betonra..., szinte meg is feledkezve a felnőttekről, akik még egy ideig beszélgettek, majd kicsit később Fanni a görkorcsolya tudásából is nyújtott nekünk ízelítőt.

Mindannyian kívánjuk kedves Fanni, hogy leld sok örömöd az új játékodban!




Köszönjük a Groupama Biztosító ZRt. ismételt támogatását,
segítségükkel egy újabb beteg gyermek arcára varázsolhattunk nagy mosolyt!


Varga Ákos
kívánság-koordinátor
Szentgáloskér, 2023.03.28.

Archívum



Belépés