Beszámolók


26.Szeptember


Gyurka most fejezte be a 8 osztályos gimnázium első évfolyamát. Jó tanuló, szereti a társaságot, a sportot és a zenét.
Szabadidejében szívesen jár apukájával horgászni. Kívánsága is ehhez a hobbijához kapcsolódott: tonhal halászaton szeretett volna részt venni családjával együtt.
A Csodalámpa Alapítvány Horvátországba, az Isztriai-félsziget déli partján lévő Medulin nevű városkába szervezett egy hétvégét a kisfiúnak, hogy nem mindennapi kívánsága teljesülhessen. Már-már úgy tűnt, hogy a viharos időjárás miatt el kell halasztanunk a programot, de szerencsére a halászat hajnalára elült a vihar, bár még erősen hullámzott a tenger.
A halászoknak korán reggel indul a napjuk, és mivel Gyurka egy igazi halászaton vett részt, ezért családjával együtt hajnali 5 órára a kikötőbe kellett lenniük. Marko, a kapitány bevezette a kisfiút a tengeri halászat titokzatos világába, és a félnapos halászat ideje alatt sok érdekességet mesélt. Igaz, hogy végül csak kisebb halakat sikerült fogniuk, tonhalat nem, de Gyurka számára így is felejthetetlen élményt jelentett ez a hétvége.
Erre bizonyíték a kisfiú hozzánk írt köszönőlevele, amelyből idéznénk:

A Csodalámpa Alapítvány segítségével valóra vált egy kívánságom. Azt kértem, hogy elmehessek a tengerre tonhalra pecázni.
Ehhez Horvátországba, Medulin városába utaztunk. Amikor megérkeztünk, megkerestük a szállásunkat.
Nagyon szép volt, és egyből be is pakoltunk. Aztán fürödtünk a tengerben. Aznap este elmentünk vacsorázni Péterrel. Haltálat ettünk, volt benne két nagy hal, tintahal, rák, rengeteg kagyló, spenótos petrezselymes burgonya. Nagyon finom volt, minden elfogyott, és utána még desszertként fagyiztunk is. Az étel mellett a gyönyörű panoráma kilátás volt a legjobb.
Utána visszamentünk a szállásra, és aludtunk egy jót, de hamar volt a reggel. Hajnali négykor kellett kelni, ötkor már a kikötőben voltunk. Két ember vitt el minket pecázni, az egyik a horvát kapitány volt, a másik egy szerb matróz, és angolul beszéltek. Sok mindent értettem belőle, de nem sokat beszéltem az úton. Elindultunk a Tunanával, és még sötétben, 40 perc után kiértünk a nyílt vízre, a pecahelyre. Egy elsüllyedt hajó fölött horgásztunk, azt mondták, ott sok a tonhal. Azt is elmondták, hogy van olyan nap, amikor négy tonhal is a horogra akad, van, amikor semmi. Először makrélákra horgásztunk, hogy élőcsali legyen. A tesóm még egy mérgező pókhalat is fogott. Mindenki tengeri beteg lett, apukámat, az ötéves kishúgomat, és a hajósokat kivéve. Ennek ellenére jó volt, bár tonhalat sajnos nem, de sok kis halat fogtunk, és még mindig nevetünk rajta, hogy rosszul lettünk. Aznap azért mindenki lepihent a hajóút után.
Másnap bementünk Pulába, mielőtt hazaindultunk. Megnéztük a világhírű amfiteátrumot, aztán egy egész napot utaztunk, míg hazaértünk.
Nagyon köszönöm, hogy eljuthattam ide, és sok élménnyel gazdagodtam.







A kisfiú és családja nevében is köszönjük a Prime Rate Kft. támogatását, segítségükkel válthattuk valóra Gyurka álmát!

Biczó Péter
kívánság-koordinátor
Medulin, 2022. szeptember 9.

Archívum



Belépés