Beszámolók


17.December

Zsolt Izrael 9 éves nagyfiú. Már most tudatosan szervezi az élet dolgait.

Nevelőanyukája azzal a kéréssel kereste meg a Csodalámpa Alapítványt, hogy nevelt fia kívánságát szeretné felénk tolmácsolni. Ami úgy hangzott, „Izrael vagyok, és nagyon szeretnék egy Tabot. Azt kérem még, hogy az ajándékot 2020.12.12-én 2 órakor kaphassam meg.” Mindezt olyan kedves határozottsággal, üzente, hogy eszünkbe se jutott kételkedni ennek fontosságában.

Mint kiderült, Zsolt születésnapjára készült a család. Meglepetés így ugyan nem volt, és az iskola miatt is vasárnapra kellett áttenni a találkozót, de ez akkor már nem volt probléma, amikor megérkezett az ajándék. Zsolt elegánsan, szépen, ünneplőbe öltözve nyitott ajtót, és szégyenlős mosollyal fogta kezében az ajándék tabletet, amihez még tokot is kapott.

Izrael nagyon szeret mesét nézni, ezt mostantól már a saját tabján bármikor megteheti.


Zsolt Izrael nevében is köszönjük magántámogatónk segítségét,
aki nélkül ez a kívánság sem valósulhatott volna meg ilyen gyorsan.


Alagi Enikő és Alagi János
kívánság-koordinátorok
Nyíregyháza, 2020. december 13.

Archívum



Belépés