Beszámolók


25.Június



Gyermek, felnőtt kedve jó, édes élet Haribo!

S ez pontosan így igaz, hiszen nem mindennapi álmot váltottunk valóra, amikor a Haribo Hungária Kft. vezetői vendégül láttak minket a nemesvámosi gyárban, hogy egy Lentiben élő kislánynak igazi boldogságot szerezzünk.

(Boglárka a ZMGYVK és TEGYESZ IV.sz Lakásotthon Hálózat Lenti lakásotthonában él a testvérével Benedekkel.)

Boglárka imádja a gumicukorkát és kíváncsi volt arra, hogyan is készül az ő kedvence. Ezért a Haribo gyárat szerette volna meglátogatni a testvérével, Benedekkel, aki mostanában nagyon sok időt tölt vele a kórházban.

Amikor a gyerekekkel megérkeztünk a nemesvámosi gyár parkolójába, nem kis meglepetésünkre a Haribo sárga mackója és a vezetőség tagjai együtt fogadtak minket. A testvérpár először kicsit megilletődve, bátortalan mosollyal figyelt. Aztán kis idő múlva Boglárka és Benedek már önfeledten nevetgéltek a macival, s a vidám kis csapat elindult a hatalmas Haribo gyárépület felé.

A recepcióhoz érve mindenki szeretettel üdvözölt bennünket. Megkaptuk a látogatói névtábláinkat és ismertették velünk a számunkra szervezett programot. Az irodában felvettük a védőöltözetet, miközben szabadon kóstolgathattuk a számtalan gumicukorkát.
Az üzem nagyon érdekes volt, és sok titokra is fény derült a gyárlátogatás során, amiről persze nem beszélhetünk. A titkokat, amiket ránk bíztak, megőrizzük. Bogi és Benedek nagyon sokat kérdeztek, érdeklődve figyeltek. Alapos, mindenre kiterjedő tájékoztatást kaptunk a séta során a termelési igazgatótól, aki anyanyelvén, német nyelven tartott számunka idegenvezetést, melyet mi magyarra tolmácsolva élvezhettünk.

Az üzemlátogatásról visszatérve az irodában finom uzsonnával vártak bennünket és természetesen kedvünkre nassolhattuk tovább a Haribo gumicukorkákat. A maci végig nagyon jó hangulatot teremtett és oldotta a gyerekek feszültségét, így vidám beszélgetéssel zárult a látogatásunk.

A vendéglátóink különféle ajándékokkal is készültek, s a gyerekek mosolya csak úgy ragyogott, amikor megkapták a személyre szabott meglepetéseiket. Bennünket kísérőket sem engedtek el Haribo gumicukorka nélkül. Sőt! A Haribo Hungária Kft. jó néhány csomagot küldött a Thábita Gyerekhospice Ház lakóinak és a Pécsi Onkológiai Gyermekosztály bentfekvő kis betegeinek is, nagy-nagy örömöt okozva ezzel mindenkinek.

Bogi és Beni soha nem felejti el ezt a különleges napot és plüss macijuk mindig eszükbe juttatja a nagy, sárga Haribo macit és az ő szeretetteljes ölelését, minden feszültséget feloldó humorát. Újból sikerült nagy mosolyt varázsolnunk a beteg gyerekek arcára!


/ 5




"Add tovább, hogy van tovább!" www.csodalampa.hu

Végh Tünde és Szabó László
Kívánságkoordinátorok
Nemesvámos, 2020. 06. 17.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük Csík Klára támogatónknak a segítséget, Axel Pietruschinskinek (termelési és műszaki ügyvezető igazgató) a gyár bemutatását, Perjés Ákosnak (kereskedelmi és marketing ügyvezető igazgató) a lehetőséget a látogatásra és a vendéglátást, Hamerli Klaudiának (ügyvezető igazgatói asszisztens) a teljes program megszervezését, a nagy, sárga Haribo macinak, hogy a látogatás alatt végig gondoskodott a kis csapat jó hangulatáról, valamint dr. Benyó Gábornak, a Tábitha Gyermekhospice Ház orvosigazgatójának, hogy csodalámpásként elkísérte Boglárkáékat.


A Csodalámpa vezetősége nevében hálásan köszönjük a Haribo Hungária Kft. teljes vezetésének és munkatársainak a fantasztikus, szeretetteljes fogadtatást és a körültekintő szervezést. Köszönjük továbbá magántámogatóinknak, hogy hozzájárultak Boglárka öröméhez.

Tisztelettel:

Patzauer Éva és Felkai Márta

Archívum



Belépés