Beszámolók


23.Április



Balázs mikor ide került hozzánk, eléggé nagy fájdalmai voltak és persze beszélni se nagyon akart velünk. Majd egy este bementem hozzá és elmeséltem, van nekünk egy Lámpásunk, amit, ha megdörzsöl, közben kívánhat valamit.

Ez bizony felkeltette az érdeklődését. Még a kíváncsiság látszott a szemén, de már akkor tudta mit szeretne, mert a kedvenc játékát nem tudta magával hozni. Kértem aludjon még rá és jól gondolja meg. Hamarosan jött is, hogy ő bizony egy Lego City rendőrállomást kérne a Lámpástól, mert nagyon szeret legóval játszani.

Amikor megérkezett a csomag, és bevittem hozzá, nem is sejtette mi van a dobozban. Anyukáját kérdezte, hogy most ez akkor már az lehet? Mondtuk, igen Balázs ez bizony az, amire vágytál. Hatalmas volt az öröm, látszott rajta, hogy alig várja, hogy nekiállhasson összerakni a rendőrállomást.


Hálásan köszönjük a támogatást a LeasePlan Hungária Zrt. vezetőinek és munkatársaiknak, mellyel örömet okozhattunk egy kedves kisfiúnak!



Nagyné Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2020. március 27.

Archívum



Belépés