Beszámolók


20.Február


Dorina születése óta él együtt a betegségével, édesanyjával folyamatosan járnak Budapestre, orvosi vizsgálatokra, így az egyik ilyen alkalommal a kezelés után a Csodalámpa irodájában találkoztunk.

Azt már megtudtuk, hogy Dóri nagyon szeret olvasni, akár interneten elérhető könyveket is, de amikor csak van rá lehetősége, a barátaival találkozik, beszélgetnek és közösen játszanak. A sok kezelés miatt azonban gyakran van távol tőlük, így egy okostelefont kért az alapítványtól, amin akár információkat is elérhet a tanulmányaihoz, de leginkább a barátaival beszélgethet rajta.

Abból az alkalomból, hogy a Csodalámpa Alapítvány 16 éves tevékenységét elismerve 2019 év végén Pro Voluntarius díjat kapott, egy kisfilm is készült Dóri kívánságteljesítéséről, ezért kissé eltért ez az ajándékozás a hagyományostól. Dóri nagyon profin állta a sarat, és türelmesen várta, hogy a stáb összekészüljön. Természetesen őt az ajándék a forgatásnál jobban izgatta, így amikor átadtuk neki az okostelefont, azonnal kibontotta és már indult is a program rajta. Együtt nézegettük, mit is tud ez a csodakészülék, de annyi biztosan látszott, már nagyon várja, hogy otthon, egyedül belevethesse magát a készülék rejtelmeibe.




Köszönjük a Fashion Street üzemeltetőjének, az Immobilia Zrt.-nek a támogatást, mellyel valóra válhatott Dorina álma.



Az alapítvány munkáját a kitüntetéssel kapcsolatosan bemutató film az Erzsébet Ifjúsági Alap Nonprofit Közhasznú Kft. megbízásából készült:

https://www.facebook.com/erzsebetifjusagialap/videos/2546672655605161/


Felkai Márta
Budapest, 2019. december 10.

Archívum



Belépés