Beszámolók


11.Szeptember


András kívánsága, hogy Lourdesba eljusson, több támogatónk összefogásával valósulhatott meg!
A nagyfiú így emlékezik erre az életre szóló élményre:

„Kedves Csodalámpa!

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a csodálatos élményekért, amelyeket az önök segítsége nélkül soha nem élhettem volna át. Kérem, engedjék meg, hogy pár mondatban összefoglaljam élményeimet.

Augusztus 16-án hajnali fél 4-kor jött értünk a kisbusz a saját házunkhoz és lelki vezetőnkkel együtt utaztunk a zarándokbusz felszálló helyére Zalakomárba. Nekem már az éjszakai utazás is élményt jelentett. Az első napot végig utaztuk kisebb megállókkal és késő este értünk az olaszországi Genovába. Az utazás során közös beszélgetésben megismertük zarándok társainkat. Genovában egy kikötőre nézett a szállásunk ablaka. Előtte életemben nem láttam akkora emeletes hajókat és a napfelkeltét a tengeren.

Másnap korán reggel folytattuk utunkat Franciaországba, útközben felkerestük a „pápák városát”, Avignont. A történelmi központban tett sétánk során láttuk az egykori Pápai palotát, a román stílusú Notre-Dame des Doms katedrálist és a híres Pont d’Avignon hidat. Szentmise és rövid szabadprogram után tovább utaztunk a Pireneusok csúcsai között fekvő Lourdes-ba, ahol 3 éjszakát töltöttünk.

A 3. napon egész napos zarándokprogramon vettünk részt Lourdes-ban, a világ egyik legnagyobb Mária kegyhelyén. Ahol Soubirous Bernadettnek összesen 18 alkalommal megjelent Szűz Mária a Massabielle barlangban. Az Istenanya útmutatása alapján Bernadett egy forrást fedezett fel, melynek vizéhez több mint hatezer csodás gyógyulás köthető.

Zarándoklatunk kezdetén szentmisén vettünk részt a Jelenések barlangjában, majd felkerestük a Szeplőtelen fogantatás bazilikát és a Rózsafüzér bazilikát. Programunkat a Szent Bernadett templomnál folytattuk, majd a betegek keresztútját járjuk végig. A földalatti X. Szent Piusz bazilika meglátogatása után SzentBernadett életéhez kötődő további fontos helyeket kerestünk fel: a Boly malmot, a zárkát, végül pedig a plébániatemplomot.

A nap további részében szabadprogram során lehetőségünk volt merülni a forrásvízzel megtöltött medencékben is. Este a Rózsafüzér imádság után gyertyás körmeneten vettünk részt, melynek során ezer apró láng törte meg a sötétet.

A 4. napot szentmisével kezdtünk, majd keresztúti áhítatosságon vettünk részt. Krisztus szenvedéstörténetén a szentély felett magasodó hegy lejtőire épült monumentális kálvárián elmélkedtünk.

Az 5. napon lelkileg feltöltődve Olaszország irányába indultunk. Útközben felkerestük Saint-Maximin-la-Sainte-Baume kisvárosát, ahol a Szent Mária Magdolna gótikus bazilikában őrzik Mária Magdolna földi maradványait. Szentmise, majd rövid szabadprogram után tovább utaztunk Genova környéki szálláshelyünkre, útközben pihenőt tartottunk a Monaco feletti panoráma parkolóban.

Ezen az estén lehetőségünk volt egy éjszakai fürdőzésre a Földközi-tengerben, a Genovai-öbölben, amely egy életre szóló élmény volt!

A 6. napon utaztunk vissza Olaszországon és Szlovénián keresztül és a késő esti órákban érkeztünk haza.

Ezt az élménysorozatot nem lehet leírni, ezt át kell élni!

Köszönettel: …… András Máté”





Köszönjük a Mellow Mood Hotels és az FGSZ Földgázszállító Zrt. támogatását!

Köszönjük magántámogatóink segítségét!


Dr. Székely Gyöngyi
kívánság-koordinátor
2019.08.22.

Archívum



Belépés