Beszámolók


27.Május

Virág nagyon régen megszerette az állatokat, főleg a pandákat, ezért is kézenfekvő volt számára, hogy kívánsága ezeknek a maciknak a meglátogatása legyen. Ezek a látszólag aranyos, de valójában „kissé” félelmetes méretű állatok kevés európai állatkertben látogathatóak, Magyarországon eddig még nem láthattuk őket közelről.
Szerencsére Bécsben, a schönbrunni állatkertben egy egész család él, bár a gyerekeket a közelmúltban visszaszállították Kínában, azért a mama YanYan és a papa itt maradtak.

Hosszas szervezés előzte meg látogatásunkat, mivel jelenleg pároztatás miatt a két állatot elválasztották egymástól, így drukkolnunk kellett, hogy ne csak jó idő várjon minket, hanem YanYan ne bújjon el kuckójában. A schönbrunni állatkert dolgozói nagyon kedvesen fogadtak minket, személyes állatkerti túrát is kaptunk, melynek keretében igen sok állat szokásairól is hallhattunk Annától.


Persze a látogatás fénypontja a pandaketrec volt, ahol már várta is Virágot a nagymaci. Kényelmesen és ráérősen rágicsálta a bambusz rudat, amiből Virágnak is jutott :-), sőt még örökbe is fogadta YanYan-t.

Hisszük, hogy ez a jól sikerült látogatás lényegesen hozzájárul Virág gyógyulásához, azt pedig tudjuk, hogy örökre szívébe zárta kedvencét.

/ 5





A kívánságteljesítéshez nyújtott segítséget köszönjük a bécsi, schönbrunni állatkert dolgozóinak, a Mellow Mood Hotelsnek és magántámogatóinknak.



Ratimorszky Beáta
kívánság-koordinátor
Bécs, 2019. május 2.

Archívum



Belépés