Beszámolók


12.November

Fruzsina saját beszámolója az utazásról:


A legszebb álmom vált valóra Dániában a Csodalámpa segítségével. Két éve minden vágyam az volt, hogy eljussak Koppenhágába, és mivel zenerajongó vagyok, az Operaház is nagyon vonzott.

Már a repülés is óriási élmény volt, hiszen még sohasem repültünk anyukámmal. Összesen négyszer éltük át a felszállás izgalmas perceit. Dánia partjai gyönyörűek voltak a repülőgép ablakából, de megérkezve ebbe a boldog országba, minden perc fantasztikus volt. Nagyon tetszett a rengeteg kerékpáros, a segítőkész emberek, és már az első este is csodás volt a feldíszített Tivoli-ban, a vidámparkban.

A másnap minden reményemet túlszárnyalta, hiszen a kikötő színes házai után és méltóképpen felkészülve az Operában megnéztük A hattyúk tavát. Engem elsősorban a zene fogott meg, többször néztem a karmestert, mint a színpadot, de a balett-táncosok is nagyon ügyesek voltak, és szép volt a látvány is. Teljesen elvarázsolt maga az épület is, és a tele nézőtérről szinte együtt éltünk a történettel és a zenével.

/ 6



Ezután úgy éreztem, minden vágyam teljesült, de ezen felül is rengeteg élmény várt: a séta a botanikus kertben és a palota előtt, a tengerpart a kis hableánnyal, a Kastellet, a képtár a francia impresszionistákkal (Gaugain és Van Gogh fogott meg legjobban), a piac, a nyüzsgő utcákon való séták mind izgalmasak voltak. Az sem utolsó, hogy megkóstolhattam a legfinomabb dán cukrász- és péksüteményeket, életemben először ehettem sushit friss lazaccal és igazi dán malacsültet.

Mindeközben gyönyörködhettünk a karácsonyra készülődő városban, és ahogy a dánokat, engem sem zavart az eső vagy a szél. Legszívesebben ott maradtam volna még egy hétig, de ez a néhány nap is életre szóló élmény volt számomra.

Örökké hálás leszek a Csodalámpa Alapítványnak és kívánságom támogatóinak, hogy lehetővé tette ezt az utazást. Köszönöm.

Fruzsina nevében is köszönjük az XpatLoop, a legnagyobb hazai xpat szervezet tagjainak és vezetőinek, hogy a 2016. évi Bonfire Night - Party for Charity rendezvényen gyűjtött adományok révén, továbbá magántámogatóink és MagNet Bank KAP programja támogatásának köszönhetően teljesült e különleges kívánság!



Patzauer Éva
kívánság-koordinátor
Koppenhága, 2016.11.05

Archívum



Belépés