Beszámolók


7.November


Amikor Álmos pici korában súlyos műtéten és azt követően hosszú hónapokig tartó kezeléseken esett át, akkor a kórházban az unalmas és eseménytelen várakozásokat nem lehetett mással kitölteni, csak tévénézéssel. Az édesapjával a kórteremben az amerikai focimérkőzések ismétléseit nézték, így már kis korától szinte ismerte a külföldi nagy játékosokat. Amikor nagyobb lett, a szüleivel több Magyar Amerikai Futball Válogatott meccsre is kilátogattak, de ő idővel ennél többet szeretett volna, közelről megismerni a játékosokat, és részt venni velük együtt az edzésükön. A Magyar Amerikai Futball Szövetség segített megszervezni, hogy a válogatott Belgium elleni mérkőzése előtt az edzésen ott lehessen Álmos is, és erejéhez mérten részt vegyen a gyakorlatokon.

A budapesti Építők pályáján találkoztunk, ahova egymás után érkeztek a nagyobbnál nagyobb, magasabbnál magasabb sportolók, számuk közelített az 50-hez, kezükben hatalmas táskák, benne a sisak és a műanyag váll-lapok. Álmosnak is volt már saját sisakja, egy weboldalon vásárolták a törött, de a kisfiúnak teljesen megfelelő fejfedőt. Így szinte felkészülve vártuk a találkozót. Amikor mindenki megérkezett, Grátz Vilmos szövetségi kapitány és Kovács Sándor edző köszöntötte a vendégeket, majd Álmos egy mezt kapott a csapattól ajándékba. Így már teljes tagként ő is beállhatott az edzésre. Eleinte kicsit félénken, csak távolról nézte a fiúk gyakorlatait, majd szép lassan ő is részese lett a délelőtti programnak, helyzetgyakorlatoknak. Volt védő és támadó, cselezgetett, boxzsákot döntött, szóval igazi amerikai focista lehetett egy kis időre. Bár csak egy kis közös edzésről volt szó, szinte a fiúkkal együtt sportolta végig a délelőttöt. Persze a végére jócskán elfáradt, de a kiérkező média képviselőinek egymás után többször is elmondta, hogy nagyon tetszik neki ez a program, s ha nagyobb lesz, biztos, hogy edzésekre is jár majd. Ezután nem maradt más hátra, mint közös csatakiáltás és jókívánságok a hétvégi magyar-belga meccsre. Hajrá Álmos, hajrá fiúk!

A történet itt nem ért véget, a család elment a hétvégi mérkőzésre is Székesfehérvárra, ahol Álmos megint együtt melegíthetett a focistákkal, sőt, az ő kezdőrúgásával indulhatott a meccs.


/ 5



foto: Koncz Dezső, Nagylátószög Magazin

Köszönjük Bachrathy Kornélnak, a szövetség főtitkárának, Cselleng Ádám sajtófelelősnek, Grátz Vilmos szövetségi kapitánynak, Kovács Sándor edzőnek, a csapat tagjainak és mindenkinek, aki segített megvalósítani Álmos kívánságát.



Felkai Márta
Budapest, 2016. október 23.

Archívum



Belépés