Beszámolók


4.Augusztus

Balázs vágya az volt, hogy testvérével és barátaival néhány gondtalan napot eltölthessen a Balatonon, …szülői felügyelet nélkül.

A kirándulás csodásan sikerült, a fiatalok így emlékeznek:


„Július 5-én érkeztünk Csopakra, a Csodalámpa Alapítvány által szervezett nyaralásra.
Első utunk az apartmanhoz vezetett, amit a Csopaki Üdülőfalu és Kemping biztosított számunkra. Miután berendezkedtünk és megkaptuk a belépéshez szükséges karszalagokat, lementünk a partra, ahol ezek után időnk nagy részét töltöttük.
Az üdülőfaluban sokat tudtunk pihenni, mivel nagyon csendes volt. Ha mozogni támadt kedvünk, arra is volt lehetőségünk, mivel volt röplabda- és kosárlabda- pálya. Az utóbbit többször használtuk is.
A nyaralás alatt a szelesebb időkben a húgom megtanított minket Cant Cupe-zni, ami mint kiderült, egy nagyon jó kártyajáték.
Amikor jó idő volt, kimentünk kajakozni, vízi biciklizni, biciklizni és kétszer még moziban is voltunk.
Nagyon élveztük a nyaralást, és jó hogy egy kicsit önállósodni is tudtunk.

Eszter, Zoli, Nóri, Balázs”

/ 3



Balázs kívánsága komoly összefogással valósulhatott meg:

Köszönjük Jásdi István úrnak és Csopak község Önkormányzatának, hogy szállást biztosítottak az üdülőfaluban.

Köszönjük Lovas Barbarának és Szerencsés Tamásnak , hogy igazi Csodabogarakként, jótékonysági futásukkal hozzájárultak a kívánság megvalósításához.


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Csopak, 2016. 07. 10.

Archívum



Belépés