Beszámolók


12.Február


Bence kívánsága egy laptop volt, amit a tanulmányai mellett játékra, filmnézésre és zenehallgatásra szeretne majd használni. Megérkezésünkkor kicsit fáradt volt a nagyfiú, mivel egész nap iskolában tanult, a hiányzások miatt dolgozatokat kellett pótolnia. Korábban nem tudott eljönni az iskolából, hogy találkozhasson velünk.

Az ajándék átadása után azonnal hozzá is látott a laptop beüzemelésének: beállította rajta a profilját és feltöltötte a gépre a szükséges eszközöket, amelyekre a használat során szüksége lesz.

Az Invitelt, mint támogatót, Szoboszlainé Búvár Krisztina képviselte, aki a laptop mellé átadta a cége ajándékcsomagját is, ami sok apró, praktikus dolgot rejtett.


Köszönjük az Invitel támogatását, munkatársuk személyes részvételét!


Nagy Andrea és Tatár Ágnes
kívánság-koordinátorok
Szabadkígyós, 2016. január 20.

Archívum



Belépés