Beszámolók


14.Július


Egy szép nyári délelőtt került sor Dorisz kívánságának teljesítésére. Mindegyikőnk arra számított, hogy egy pici lánynak fogjuk teljesíteni a kívánságát, e helyett egy nagylány fogadott minket. Szeretett volna segítő kutyával találkozni, s látni, ahogy a megtanult gyakorlatokat végzi. Dorisz hamar összebarátkozott a nap másik főszereplőjével, Némóval, aki egy segítő kutyus.

Kivételes alkalom volt a mai, hiszen velünk együtt Némó is megnézhette a nagylány szobáját, sőt még az ágyára is felmehetett. Némó társa most Pintér Szilvia volt, akinek az irányításával közösen bemutatták, hogy miket lehet játszani, egy ilyen speciális kutyával. Mindennek aktív részese volt Dorisz is, aki ügyesen végezte el a feladatokat.

A kimerítő közös játék után egy kis pihenés jött, s persze az elmaradhatatlan jutalomfalatok sem hiányozhattak a négylábúnak. Eközben megcsodálhattuk Dorisz alkotásait, aki művészeti iskolába jár, s néhány munkáját már ki is állították a helyi kultúrházban. Majd búcsút vettünk egymástól, remélve, hogy nagy örömet szereztünk és sok erőt adtunk a gyógyuláshoz!

Jó egészséget, kitartást, s még nagyon sok alkotással teli órát kívánunk!


Köszönjük a Mancsosoknak, Gaál Györgyinek, Pintér Szilviának, Gaál Zoltánnak és magántámogatóinknak valamint természetesen Némónak!



Takács Anikó
kívánság-koordinátor
Naszály, 2015.06.30.

Archívum



Belépés