Beszámolók


7.Október


András kívánsága egy profi kerékpár volt. Nagyon kedvesen fogadtak, és ennyi év rutinnal a hátam mögött, már pontosan tudtam, hogy ez nem az ajándéknak szól, hanem a vendégnek.

Amikor megérkeztem, András nem tudta miért jöttem, ezért megkértem menjünk ki az autóhoz. A csomagtartó kinyílt, arckifejezése pedig elárulta, hogy már megfejtette a titokzatos idegen jövetelének célját.

Izgalmas pillanatok következtek, ugyanis a kerékpárt össze kellett szerelni. Néhány logikai feladat leküzdése után ezt sikerült is elvégezni. Megkérdeztem Andrást, miért pont kerékpárt kért, hiszen bármit kérhetett volna. A válasza az volt, hogy amikor mankóval járt, és kórházban feküdt, folyamatosan egyetlen álom járt a fejében. Nevezetesen, hogy „körbetekerje” a Balatont. Minden nap erőt adott neki ez a gondolat, és a fantasztikus család, aki mögötte állt.

Most már nem lehet akadálya, hogy a terve teljesüljön, és valósággá váljon! Sok erőt, és jó egészséget kívánok az ajándék használatához!


András nevében is köszönjünk a kanadai Hollis Wealth támogatását!


Tar Zoltán
kívánság koordinátor
Balinka, 2014.10.05.

Archívum



Belépés