Beszámolók


17.Szeptember

Domonkos beszámolója az utazásáról:


Gyerekkori álmom, hogy építész legyek.

Mindig is ez szerettem volna lenni. Pontosan ezért kezdett el érdekelni a dániai ’BIG’ építész iroda is. A munkájukat nézegetve elállt a lélegzetem. Csodás érzés volt arra gondolni, hogy egyszer majd én is hasonló projekteken dolgozzak.

Ekkor jött a kérdés: mi lenne a kívánságom, amit a Csodalámpa Alapítvány teljesíthetne?

Nem kellett sokat gondolkodnom a válaszon. Amint az ötlet megszületett, hogy talán ki kéne látogatnom az irodába, nem is haboztam tovább.

Rögtön szóltam, nekem ez lenne a kívánságom. Az álmom, amit valóra kell váltania az alapítványnak.
Azt kértem, tegyék lehetővé, hogy kilátogathassak az irodába. Tegyék lehetővé, hogy beszéljek az ottani építészekkel. Az már csak egy ráadás lett volna, ha a kedvenc építészemmel is találkozhatok. Ő ugyanis ezt a bizonyos irodát vezeti.

A nagy találkozás sajnos nem jött össze, egy felejthetetlen élmény, egy inspiráló utazás és egy álomba illő délután azonban igen, összejött.

Még hazaérkezve és az emlékeimet felidézve sem igazán tudtam elhinni, hogy tényleg megtörtént. Valóban csodás volt. Körbe vezettek az irodában, és az építészekkel közös ebéd után egészen délután öt óráig úgy dolgoztam a 'BIG' irodájában, mintha én is egy gyakornok lennék a sok közül.

/ 5



A projektvezetőm kiadta az utasításokat, a csapattal együtt dolgoztam és a készülőben lévő projekt egyik utolsó fázisában is részt vehettem. Elkészíthettem egy tervben lévő épület makettjét.

Hihetetlen belegondolni, hogy ha a megrendelő az én makettemet választja, pár éven belül talán az az épület lesz az otthona valakinek, amit én, 17 évesen életem első makettjeként lemodelleztem. Rengeteg diplomával rendelkező építész vágyik arra, hogy átélhesse ezt az élményt.

És nekem ez már az érettségi előtt összejött. Észveszejtő!

Domonkos nevében is hálásan köszönjük a Bjarke Ingels Group és a Dán Nagykövetség munkatársainak kedves segítségét és a Földgázszállító Zrt. valamint a Magnet Közösségi Bank támogatását, mely lehetővé tette e különleges kívánság teljesítését.



Gergely Zsófia
kívánság-koordinátor
Koppenhága, 2014. Augusztus 14

Archívum



Belépés