Beszámolók


12.Június






Előre megbeszélt időpontban találkoztam az FGSZ munkatársaival, két kedves hölggyel, Anitával és Adriennel a Gödre nevű faluban, Adris lakóhelyén. Együtt mentünk a kisfiúhoz, aki már várt minket édesanyjával és a testvéreivel.

Én már egyszer találkoztam vele, így nem voltunk mind ismeretlenek számára. Kérdésemre elmondta, hogy már az elején tudta, hogy kik vagyunk, és nagyon várta ezt a pillanatot. A kívánsága egy laptop volt, amint a csomagból előkerült a masina, arca kivirult.

Az ajándékozás után egy bő fél órát segítettem neki programokat installálni, és magyarázni, hogy mi hogy működik. Ezen információk egy részével már tisztában volt, és a lakhelyén és az iskolában is fog tudni segítséget kérni. A laptopnak azért is veszi nagy hasznát, mert kézzel nem tud írni, így ez egy nagy segítség a tanulmányai végzésében. Azt is mondta, hogy nem tudja, hogy mennyire látszik rajta az öröm, de valójában nagyon boldog.



Köszönjük a Földgázszállító Zrt. támogatását,

Gáspár Adriennek, Tamás Anitának a kívánság személyes teljesítését!



Varga Ákos
kívánság-koordinátor
Gödre, 2014.június 2.

Archívum



Belépés