Beszámolók


19.Május




Főszereplő lett a csodalámpás Zsófiból, ha csak egy jelent erejéig is, de egy igazi sorozatban, a Jóban Rosszban egyik epizódjában. Zsófi azt kérte a Csodalámpától: szeretne elmenni egy forgatásra és ott a színészekkel találkozni.

Zsófi egy éve nem jár iskolába, a kezeléseken kívül minden idejét otthon tölti, így sokat tévézik, a Jóban, Rosszban epizódjait pedig ki nem hagyná, ezért a sorozat szereplőinek szinte minden lépését ismeri. Mivel Nyíregyházán laknak, szinte elképzelhetetlen, hogy az utcán összefusson bármelyik szereplővel, pedig jó néhány a kedvence. Így azt kérte a Csodalámpától, szeretne megnézni egy forgatást, ahol találkozhat a színészekkel. Nagyon hosszú idő eltelt, mire sikerült megszervezni, hiszen Zsófi Debrecenbe jár kezelésekre, s azt is figyelembe kellett venni, hogy csak a korának megfelelő jelenetek forgatásán lehet ott. Így azután végre eljött az a kicsit esős, kicsit borongós májusi nap, amikor bemehettünk a Csillagvirág Klinikára. Ujvári Barbara már ismerősként fogadott bennünket, hiszen a stúdióba az elmúlt években immár a negyedik gyermeket vittük el.

Zsófit már várták a színészek, s örömmel vették körbe. Madár Veronika sokat mesélt a jelenetekről, Boronits Gábor és Gesztesi Máté autogramot adott, Szabó Zsófival közös kép készült, Legerszki Krisztina pedig izgatottan várta már Zsófit, ahogy elmondta, neki is jóleső érzés, hogy örömet szerezhet egy kislánynak a találkozással. Ott volt Elvira nővér is, azaz Juhász Adrienne, aki megmutatta a sminkszobát, az öltözőket, s végre eljutottunk a forgatás színhelyére is, a klinika előterébe, ahol a jelenet többi színészével is beszélgethettünk.

S hogy a csodát még lehet fokozni? Igen, Zsófi egy jelenetben főszereplő lehetett, amint édesanyjával együtt elköszönnek a doktornőtől, azaz Végh Judittól. Az epizódot 3 hónappal később, egy szeptemberi adásban láthatjuk mi is.

S bár kint folyamatosan esett az eső, bent a sok izgalmas látnivalótól és a hihetetlen élményektől Zsófi csak mosolygott és mosolygott, s alig akart elköszönni az őt körülvevő színészektől.



Köszönjük Ujvári Barbarának az ismételt szervezést, a Jóban Rosszban stábjának a szeretetteljes fogadtatást,

Kubinszky Péter rendezőnek pedig, hogy Zsófinak adta a „főszerepet”.


/ 4




Felkai Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.05.14.

Archívum



Belépés