Beszámolók


6.November





A 10 éves Gábor és 8 éves Attila testvérek. Mivel a családban több testvér is van, bizony előfordul, hogy nem mindenki tud akkor odaülni a számítógéphez, amikor szeretne, pedig Attila és Gábor is találna rajta kedvére való játékot. Így mindketten úgy döntöttek, hogy laptopot kérnek a Csodalámpa dzsinnjétől.

Egy pénteki napon leptük meg őket a kórházban, csak a szülők és a személyzet tudott az érkezésünkről. A fiúk éppen egy vizsgálaton voltak. Mikor visszaértek a szobájukba, nem tudták mire vélni a dolgot, hiszen a kis helyiségben ott vártuk őket a szülőkkel, a nővérekkel, az egyik testvérükkel és az orvosukkal együtt. Megkérdeztük, sejtik-e, kik vagyunk és miért jöttünk. Végignéztek az arcokon, válasz után kutatva. Mindenki széles mosollyal és nagy várakozással nézett vissza rájuk. Ekkor már ők is megsejtették miről van szó.

„A Csodalámpa?” – kérdezték felderült arccal. Átadtuk a két nagy csomagot, egy szempillantás alatt kicsomagolták, bekapcsolták a gépeket, és teljesen belefeledkeztek az ajándékuk felfedezésébe.

„Nekem lesz saját jelszavam, és senkinek sem fogom elárulni!”- mondta Gábor. „Nekem is lesz!”- tette hozzá gyorsan Attila, miközben éppen a háttérképet változtatta meg.

Úgy tűnt a két fiú gyorsan belefeledkezett az új ajándékba. Amikor elköszöntünk tőlük, hálatelt mosolyuk számunkra is emlékezetessé tette ezt a szép napot.




Köszönjük az Ernst and Young Tanácsadó Kft. támogatását.









Varga Ákos
kívánság-koordinátor
Mosdós, 2013.09.20.

Archívum



Belépés