Beszámolók


1.Október



Kellemes őszi napsütésben érkeztünk Ákosékhoz, hogy ismét örömöt szerezhessünk!

Ákos kívánsága egy laptop volt, mivel a betegsége miatt mozgásában korlátozva él. Tanulmányaiban is nagy segítségére lesz majd az eszköz, mivel informatikai szakra jelentkezett.

Ákos nagyon boldog volt, hogy teljesült a kívánsága. Kívánjuk, hogy sok – sok élmény forrása legyen az ajándékod! Jó egészséget és örömet az egész családnak!




Köszönjük a Magyar Telekom támogatását, hogy a Csodalámpa Alapítvány 2013 január-februárjában a "Hello holnap! Adományvonal" kedvezményezettje lehetett. E kampány eredményeként teljesült Ákos kívánsága.







Ligetváriné Márti és Ligetvári György
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2013.09.07.




Kedves Csodalámpa Alapítvány!


Tavasszal a Budai Gyermekkórházban kezelésen voltam, amikor felkerestek engem. Akkor ismertem meg az alapítványt. Volt egy kívánságom, mely valóra válhatott. Írtam egy levelet, amiben megfogalmaztam, hogy egy komoly laptopra vágyom.

Teltek a hónapok, és már-már el is felejtettem, hogy kívántam, majd szeptember 7-én csoda történt: Beteljesült az álmom!

Szeretnék köszönetet mondani, amiért ilyen nagy örömet okoztak nekem, és kívánom, hogy minél több gyermek élhessen át hasonló örömöt!

Munkájukhoz a továbbiakban is kitartást és erőt kívánok!



...... Ákos (Veszprém)

Archívum



Belépés