Beszámolók


15.Augusztus



A NIOK adományvonalán összegyűlt pénzből most a 10 éves Mendi kívánsága teljesülhetett, és én voltam a szerencsés, aki átadhattam neki.

Augusztus 8-án délutánra beszéltem meg Mendi édesanyjával, hogy elmegyek hozzájuk és átadom az ajándékot. A magam részéről nagyon izgultam, mert ez volt az első kívánságteljesítő feladatom, de utólag az édesanyától megtudtam, hogy az utóbbi hetekben Mendi is nagyon izgult már, hogy mikor és hogyan kaphatja meg álmai érintőképernyős telefonját.

Amikor megtudta, hogy a Csodalámpa hozzá hasonló beteg gyerekek kívánságát teljesíti, így akár az övét is, egyrészt alig akarta elhinni, másrészt rögtön tudta, hogy egy pont olyan érintőképernyős telefont szeretne, mint Dórinak, egyik kórházi szobatársának van. Mendi addig nem is látott ilyen telefont, de Dóri megmutatta neki a sajátját, és megengedte azt is, hogy kipróbálja. Rögtön beleszeretett. Bár testvéreinek volt több ötlete is mit kéne kérnie Mendinek, amikor meghallották, hogy teljesülhet egy kívánsága, de ő hajthatatlan volt és ragaszkodott első gondolatához.

Amikor megálltam az autómmal Sárosdon a házuk előtt, rögtön egy kislány dugta ki a fejét a házból, majd megjelent az édesanya Mónika is, és beinvitáltak. Amikor bemutatkoztunk egymásnak Mendivel, rögtön mondtam neki, hogy én igaziból hozzá jöttem. Két nagyra nyílt szem nézett fel rám csodálkozva, és aztán amikor mondtam, hogy a Csodalámpától jöttem, a mosoly is megjelent a kislány szája sarkában. Amikor odaadtam neki a szépen becsomagolt ajándékot, még szégyenlősen kérdezte meg, hogy akkor most ezt kibonthatja-e. Aztán amikor kezében volt a telefon, már fülig ért a szája. Mint a tíz évesek általában, profi módon szerelte össze pillanatok alatt a készüléket, rakta bele a SIM kártyát, és végezte el az alapbeállításokat – ezt látva én mindig elképedek.

A kezdeti megilletődést teljesen feloldotta az öröm, és Mendi felszabadultan mesélte, hogy azért is jól jön neki a telefon, mert szeptembertől a közeli nagyvárosban, Székesfehérváron fog iskolába járni, ami nagy változás lesz az ő életében. A kislánynak betegsége miatt éjjel-nappal három óránként mindenképpen ennie kell, különben rosszul lesz. A szülőket is megnyugtatja, hogy lett Mendinek egy olyan okostelefonja, ami azon túl, hogy szórakozás a kislánynak, biztonságot is nyújt az elérhetőség tekintetében, ami az ő esetében akár életmentő is lehet.

A magam részéről köszönöm, hogy én lehettem részese Mendi örömének, amikor átadtam az ajándékot.




Köszönjük a NIOK Adhat-vonalat júliusban hívók segítségét, amivel

hozzájárultak Mendi kívánságának megvalósulásához!






Hunfalvy Tímea
kívánság-koordinátor
Sárosd, 2013.08.08.

Archívum



Belépés