Beszámolók


28.Május




Szeretnénk köszönetet mondani az Audi Hungária Kft. vezetőségének és munkatársainak, Lőre Péter kommunikációs igazgatónak, Juhászné Schaffer Máriának és Takács Enikőnek, valamint a segítő kollégáknak, hogy Gergő álma teljesülhetett: elutazhatott a németországi Neckarsulmba, és ott megnézhette, hogyan is készül az új A8-as csodaautó. Külön köszönjük, hogy a programot teljes egészében megszervezték és finanszírozták, hogy a szervezés közben gondoltak arra is, hogy Gergő kényelmesen utazhasson és pihenhessen a kinti szállodában.


Az alábbiakban a kísérő önkéntesünk úti beszámolója és az édesapa köszönete olvasható.



== Látogatás az AUDi R8 szülőhelyén. ==
2013.05.16-án kora reggel elindult egy kis csapat, hogy valóra váljon az álom.

Gergővel és szüleivel alkottuk a csapatot, akik az AUDI gyárba indultunk Neckarsulmba, mivel mással, mint egy Audival. Egy Audi Q7 belsejében faltuk a kilométereket. A kellemes utazás után kora délután meg is érkeztünk a részünkre foglalt szálláshelyre.

Ringhotel, Heilbronn.
Ez volt a célhoz legközelebbi szálloda, amely megfelelt, hiszen akadálymentesített volt. Elfoglaltuk a szobákat, és pihentünk egy kicsit. Délután felkerekedtünk, és nyakunkba vettük a belvárost. Megnéztünk nagyon sok dolgot, ami érdekesnek ígérkezett: belváros, sétálóutcák, terek, szökőkutak, parkok. Este korán nyugovóra tértünk, mert másnap reggel randink volt, Gergő vágyai tárgyával.

Reggel 9:00 kor volt a találkozónk, az Audi Forum nevű helyen, ahol rengeteg szebbnél szebb kocsit tekinthetnek meg a látogatók. Mivel előbb érkeztünk, Gergő az itt kiállított R8 tüzetesebb megismerésével töltötte az időt. Beült, és mint egy igazi profi, azonnal birtokba vette a csodálatos autót. A korábban már megbeszélt időpontban megérkezett a kinti kapcsolattartónk, Domokos Krisztián, aki a következő gyárlátogatáson szakszerű tájékoztatás, bemutatás fordításával könnyítette meg a rengeteg élmény, információ feldolgozását.

A túrán az R8 teljes gyártási folyamatát nézhettük meg. Így nyomon követhettük a gyárba érkező anyagokból, milyen folyamatokkal, és hogyan keletkezik ez a mesés autó. Megtudtuk, hogy mennyi idő alatt készül el egy-egy autó, és mennyit kell várni a megrendeléstől, az autó átvételéig. Itt minden igazi kézimunkával készül, ezért is egyediek ezek a csodák. Mindent bemutattak: az alváz hegesztésétől kezdve, a karosszériaelemek felhelyezésén át, a motorral való egyesítést, a festést, a végső minőségellenőrzést, és a próbákat is. Mivel a legutolsó próba a tesztvezetés, így ebben is részünk volt. Gergő már azt hitte, vége a gyárlátogatásnak, s fülig ért a szája, amikor megtudta: „vár rá még egy meglepetés”…

A gyár területén elhelyezkedő tesztpályára vitték, egy tűzpiros R8 Kabrióban, és megtapasztalhatta, mit tud az autó, amivel nem is egy, hanem két kört is mentek. Amikor kiszállt a kocsiból, reszkető hangon mondta, hogy” ez nagyon szuper volt!””

Gyárlátogatásunk végén egy kicsit pihentünk még a bemutató épületben, és levezetésként, az ott található interaktív eszközök használatával egy autót teljesen kifestettünk. Elbúcsúztunk az Audi Forumtól, és visszamentünk szálláshelyünkre, majd ebéd után a szállodába, ahol kicsit lecsendesedve feldolgozta az élményeket. Késő délután ismét sétáltunk a városban, és egy közösen elfogyasztott vacsora után este nyugovóra tértünk, hiszen másnap indultunk haza.

Köszönjük! Egy igazi felejthetetlen élmény volt, még felnőtt fejjel is, hát még egy a típusba szerelmes fiúnak. Gergő, kívánom, hogy ebből az élményből tudj bármikor feltöltődni, ha éppen arra van szükséged!!




/ 6







Nyilas József
kívánság-koordinátor
Neckarsulm, 2013. május 16-19.




Sent: Friday, May 24, 2013 5:31 PM
To: Felkai Márta - Csodalámpa
Subject: Neckarsulmi gyárlátogatás



Kedves Márta!


E pár sorral szeretném megköszönni, a Neckarsulmi utazásunk megszervezését. Nagy boldogság van a szívünkbe, hogy kijuthattunk a Neckarsulmi Audi gyárba. Teljesült Gergő álma, élőben láthatta, hogy hogyan készül a kedvenc gépkocsi márkája. És ami még fontosabb volt a számára, mehettek egy tiszteletkört is az Audi R8-al.

Biztosíthatom, hogy az élmény egy életre szóló volt és soha nem feledjük el! Az utazásunk során nem volt semmilyen probléma. A szállásunk is rendbe volt. A kísérőnk személyében egy remek embert ismerhettünk meg, aki maximálisan teljesítette a reá bízott feladatot! Örök hála ezért a három napért!! Nagyon, nagyon köszönjük!

Küldök pár fotót, melyet bátran felhasználhatnak az alapítványnál, propagandaként is!



Maradunk tisztelettel: Laci, Julika és Gergő

Archívum



Belépés