Beszámolók


12.Március



Ismét vidám esemény színhelyévé vált a Szent László Kórház területén lévő Demeter-ház. Tamara a Csodalámpa Dzsinnjétől egy igazi nőcis, rózsaszín Nikon fényképezőgépet kért.

A kislány öröme határtalan volt, mikor feleszmélt, hogy teljesült régi vágya. Rögtön beüzemeltük a gépet, kipróbáltuk az összes lehetőséget. A prospektus tanulmányozása közben jöttünk rá, hogy ezzel a csodagéppel, még víz alatt is lehet fotózni!

Tami féltve húzta magához ajándékát:

- Na, azt azért nem – mondta.


Remélem, mire a kislány fürödhet a tengerben, addigra megbarátkozik a víz alatti fotózás gondolatával is.




Köszönjük Pédl Mária magántámogatónk segítségét!!





Pallag Erika
kívánság koordinátor
Budapest, 2013. március 03.

Archívum



Belépés