Beszámolók


5.Március



Az 5 éves hajdúböszörményi kisfiú éppen pihent, amikor megérkeztünk a kórházi szobájához, hogy teljesítsük a kívánságát. Meglepetés volt számára a nagy esemény, így amikor felébredt, minden porcikájával kifejezte az örömét, a kíváncsiságát.

Nagyon boldogan bontottuk együtt a nagy dobozt, amiben régi vágya, egy igazi távirányítós SIKU kamion volt. Korához képest meglepő tájékozottsággal vizsgálta az alkatrészeket, hiszen apró kamionja, traktorjai eddig is voltak, na de ez a nagy, és távirányítós!!! Anyukája szerint a „trüktor” Gáborka első szavai között szerepelt. Közben a kedves ápoló hölgy tette a dolgát a kis beteg körül, de itt most csak a kamion volt a fontos. Rögtön kitalált néhány dolgot, mi mindent fog szállítani rajta, rengeteg ötlete volt az összeszereléssel kapcsolatban.

Öröm volt látni az izgatottságát és az önfeledt játékosságát.

Segítsen át téged kicsi fiú ez a kamion a műtéten, és utána a felépülésben!




Mielőbbi gyógyulást kívánunk, sok-sok köszönettel az adományozó T. Attila felé!






Benkóczy Márta és Szverle Viktória
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013. február 19.

Archívum



Belépés